A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-02-01 / 2. szám

72

Sz. E.

HOGY HIGGYÉL, ANYÁM!

Csendes este volt. Villanyt gyújtottam a konyhában, vacsorához fogtam. Egy-két szállást kereső szúnyog terpesztette szét lábait a fehér plafonon. Melegedő tej szaga töltötte el az egész helyiséget. Evés után elrakodtam, mikor anyám bejött.

Hogy hogyan került szóba, nem tudom, Istenről kezdtünk beszélgetni. Anyámnak szemet szúrt túlságosan nagy buzgóságom vallási ügyekben.

— Mégcsak felnőtt sem vagy, hogyan érthetnél ezekhez a dolgokhoz? Kis zöldfülű. . . Jézus egyszer azt mondta, hogy aki nem gyűlöli apját-anyját, az nem lehet tanítványa. Tehát akkor engem is gyűlölnöd kell. Valami olyasmi is benne van a Bibliában, hogy a verebekről, virágokról Isten gondoskodik, így nekünk sem kell gondoskodnunk magunkról. Én ezt nem hiszem. Tudod, hogy télen mennyi veréb egyszerűen csak lefagy a fáról a csikorgó hidegben.

Szerettem anyámat, és fájt, hogy neki nincs hite. Esténként imádkozik egy keveset, ennyi az egész. Pedig jó édesanya. Mindig szerény és csendes; minket, gyermekeit szolgaként nevelt.

Valami olyat válaszoltam kétkedésére azon az estén, hogy Jézus szavai példabeszédek, s nem mindent betű szerint kell venni; de jómagam is bizonytalan voltam e kérdések megmagyarázásában. Hitemben eltökélt voltam, s tudtam, hogy Isten rejtőző Isten. Nehéz megismerni. Forróság öntött el a vitában, s végül csak ennyit mondtam:

— Anyu, lehet, hogy te nem hiszed el ezeket a dolgokat, de én hiszek Isten ígéreteiben, abban, hogy örökké boldogan élhetek. De azt szeretném, ha veled lehetnék az örök életben, s nemcsak elsiratni akarlak halálod után. Ebben én hiszek, hiszek Isten ígéreteiben, és senki se próbáljon eltántorítani tőle.

Anyám nem folytatta. Ilyen nyíltan még sohasem beszéltem vele, s talán nem is sejtette, milyen tüzek lángolnak fiában. Aznap este nehezen tudtam elaludni, talán ő is. Szerettem Istent, szerettem anyámat. Hosszan imádkoztam érte, s Máriának, lelki anyámnak ajánlottam őt, segítsen az én földi édesanyámnak. Vadul háborgott bennem a lélek, s az ablakon át beszűrődő tücsökciripelés altató zenéje és a redőny nyílásain becsurgó hold fény is csak akkor tudott elringatni, mikor remény kezdett ébredni bennem. Elvégre nem is ismertem anyám hitét.