A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-12-01 / 12. szám

544

,,Atyám, nincs itt csepp vér sem! Csak hős van. .— tiltakozott az orvos. Erre a beteg elmosolyodott, és megáldotta az orvost.

24-én vidáman fogadta az orvost, de a vidám hang egyszerre komolyba csapott át: „A Jézuska mondta, hogy megyek."

„Mikor mondta? Hogyan?" — kérdezte az orvos.

„Ma reggel a szentáldozás után."

„Biztos, hogy ő mondta?" — tudakozódott a doktor. Komoly fejbólintással felelt a páter.

„Hazavigy Te az egekbe..

Augusztus 26-án hajnali fél négykor megszólalt az orvos telefonja. „Csillapíthatatlan csuklás.. . Mi a teendő?"

A beteg egészen leromlott, kimerült, állandóan csuklott. Alig tapintható pulzusa 100 felett járt. Szeme alatt sárgásbarna karikák, mintha erősen festve lett volna.

Délután sorra látogatták a jezsuita atyák. Különösen megható volt P. Bangha búcsúja. Könnyes szemmel mondott néhány erősítő, hálálkodó szót. P. Bíró szerető, megértő pillantással köszönte meg. Beszélni már nem tudott.

Este háromnegyed hétkor újra megszólalt az orvos telefonja: „Tengernyi vér. . ."

„Vettem a táskát — beszéli el -, és azonnal mentem.

Minden ablak tárva-nyitva. A beteg féloldalt a fal felé fordulva feküdt. Arca rettentő szenvedést árult el.

Hogy is szólt prófécia? Hős vértől. . ."

A páter utolsó perceit élte. Engedjük át a szót az egyik szemtanúnak.

„Péntek este van. A nehéz nap vége, de én úgy érzem, valami nagy ünnep van. Valami térdre készerít. . . letérdelek az ágy lábánál. Fél nyolc körül járhat az idő, s mind jobban hatalmába kerít a gondolat, hogy a Golgotán vagyok.

Megrendítő elmélkedési anyag, hogy az engesztelésre felajánlott tanítvány milyen csodálatosan utánozza Mesterét. Péntek este óta vérzik menthetetlenül. . .

Nyolc óra. Megszólal a pesti jezsuiták harangja. A páter hallgatja — utoljára. Megkondul a lélekharang. Sírás fojtogatja a torkunkat. Hiszen kétségtelen, kinek szól.