A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám
545 Csendben telnek a hosszú percek. P. Zsíros a haldoklóhoz lép a feszülettel. A feszület megcsókolásakor fölfelé fordulnak szemei, s egy percig valami mély áhítat ragyog a szemében. Eszméletén van. Ismét úgy érzem, hogy a Golgotán vagyunk. P. Bíró most sóhajtotta, ha szólni nem is bírt: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!" Nem tudom, meddig tartott számunkra a varázslat. És akkor halk énekbe kezdtek a jelenlevők. Az eddig élettelenül fekvő atya megmozdul. És tovább száll a dal: „Jézus Szívére esküszöm, most és mindörökkön. . Egyik ének a másik után következik. Az idő röpül. . . .Ekkor egy addig ismeretlen karácsonyi énekbe kezdtek: „Kisded Jézus, úgy szeretlek!" Nem is sejtettem, hogy a haldokló szerzeménye, és hogy mi a vége. . . Karácsonyi ének halálos ágynál! De miért is csodálkozom? Hiszen a páter most várja a Jézuskát. . . És milyen szép a szövege: „Mélyre szálltam, istállóba, hogy rászokj az alázatra. . ." Valóságos elmélkedés ez a kis dal. De tovább is van. „Boldog Isten mennyit szenved. . . — Boldogság a szent kereszt lett. . ." Szorul a szívem. Úristen, nézd, P. Bíró mennyit szenved — „Kisded Jézus, úgy szeretlek, amikor majd engem visznek. . . — Hazavigy Te az egekbe. Ott foglyod leszek örökre." Szívverésem is eláll. . . Jaj, ez az ének. . . Nem tudom végiggondolni. A haldokló lélegzete hirtelen eláll, nyitott szája becsukódik. . . Arcán mennyei béke ömlik el. Az óra dallamosan üti a kilencet. Az orvos odaugrik. A pulzus nem tapintható. Egész teste halál- verejtékes. i
