A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám
538 hajt, valami vonz. Nem ülhetünk tétlenül tovább. Találnunk kell valamit, egy választ. A kábítószer adja meg? Vajon a szexualitás kitágított fogalma meghozza a felszabadulást? Ezeken a területeken mindennel megpróbálkozunk, de az egyhangú napok hamar segítenek, hogy kiderüljön az ilyen élmények tiszavirág-élete. Elenyésznek, mint a reggel megszülető, estére kimúló rovar. Az éhség azonban marad. Es egyre gyötrőbb. Főként a fiatalok kapnak részt a feszültségből. Ez gyakran az egzotikum keresésében fejeződik ki. Nálunk - legalábbis szerintük — nem kaphatnak választ. Útnak indulnak hát. Az országutakon köny- nyen felismerhetjük őket. Taizé felé mennek, ott sátrat vernek és elbeszélve egymásnak tapasztalataikat, keresetlen gesztusokkal imádkoznak együtt a Testvérekkel. Mert van tapasztalatuk. S hogy legyen, sokmindenről lemondanak. Tapasztalatról tapasztalatra hatolnak előre. Elfeledik, ami mögöttük áll, mindig előre lépnek. Vannak olyan helyek a világ egyik-másik részében, ahol az imádság a minden. Vannak még emberek, akik úgy imádkoznak, ahogyan a levegőt veszik. Aki volt már az Athosz-hegyen és elfáradt az izzó napsütésben, soha nem fogja elfelejteni a szerzeteseket, akikkel ott találkozhatott: az imádság embereit, kiknek arca lángol, tekintetük akár a tűz, a lelkek legmélyére hatoló, mégis végtelen gyöngéd, szelíd. Emberek, akik létük legmélyebb mélységeiből közelítenek minden és mindenki felé, megtalálják emberekben és dolgokban a titkos tüzet, a „rejtett magot”, a legmélyebb középpontot. Határtalan szeretettel és megértéssel. Az imaéhség olykor a Távol-Kelet felé hajtja a keresőket. Nyugati fiatalok százai időznek jelenleg is az indiai és japán ,,ashram”-ok- ban, hogy egy „guru” irányításával bevezetést nyerjenek a szemlélődés módszereibe. Nyugati féltekénkén hatalmas érdeklődés veszi körül a különféle technikákat, így a zent és a jógát. Az emberek nem sajnálják sem a pénzt, sem a fáradságot, csak hogy úrrá lehessenek testük és szellemük fölött. Fölszabadulásra várnak, hogy befogadhassák a lelki tapasztalást. Nem egyebek ezek a technikák, mint az aszkézis különböző fajtái, melyek arra szolgálnak, hogy elfordítsák a figyelmet a felszínesről, a lényegtelenről, és a dolgok magvára irányítsák. Először és elsősorban magának az embernek legmélyebb magvára. A cél, hogy összhangba jussanak ezzel a legbensőbb énnel, ugyanakkor a többi emberrel is: az egész világgal - s végül Istennel. Ebben a megtapasztalásban az ember csakugyan önmagává lesz. Az ilyen inkább ritkán történik meg, mint gyakrabban. Az újjászületéshez hasonlíthatjuk. A zen megvilágosodásnak nevezi. Egy bizonyos belső- szemlélődő, kontemplativ — látást kölcsönöz, mely új kiindulópontból szegeződik a valóságra és csakis a valóságra.
