A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-12-01 / 12. szám
536 Benne, vele, általa jött a szellemi, az égi fehérség, és föld-, sár- lelkemet beborította. Ezentúl ez lesz az Ö módszere. . . Beborít - a fehérségével. Lassankint rájöttem, hogy ez a „Fehérség” valami mennyei tisztaság. Mióta nézem ezeket a fehérségesen fehér szirmokat, azóta — oly tiszta vagyok. Azaz nem érzem piszkos voltomat. Tiszta vagyok, hófehér. Ártatlan? — Mintha kisgyermek lennék. — Eltűnnek az emberek, a hiúságok, az egész hazug világ. . . Benne éltem ez egészen tiszta, fehér „álom-valóságban”. Szombat délután, egész vasárnap! . . . Este vissza! Jöttek a barátaim, emberek. Számomra senki sem létezett. Fehér volt minden és tiszta, meg ártatlan. És minden — igaz. Az Igazságban voltam, vagy a Tükrében néztem és így láttam meg az Igazságot. Sokszor meg leheveredtem az aljába, s hullt rám a fehér szirom. Elfeledtem önmagamat, a ,,felnőtt”-et, — megtaláltam a „gyer- mek”-et. Nem voltak különleges gondolataim. Nem filozofáltam. Egyszerűen éltem, élveztem . . . Szerettem! Mit? A fehérséget. Most tudom: jelentkezett a Szépszeretet. Az Anya a fiának. (P. Marton Marcell Boldizsár kármeüta) Január 8. - URUNK MEGJELENÉSE MIELŐTT MEGSZÜLETTÉL, MÁR MEGÁLMODTALAK Szenvedélyes várakozásban Isten színe előtt állni — ez nem valami emberfölötti igyekezet. A szemlélődést gyakran állítják szembe a cselekvéssel. Mintha az passzivitás volna — menekülés a megvívandó küzdelmek elől. A tények válasza viszont az, hogy a keresztények, akik fölemésztik magukat az odaadásban, elkötelezik magukat a legkiszolgáltatottabb helyzetekben — ugyanakkor közvetlenül a szemlélődés forrásainál időznek. Mit értünk szemlélődésen? Nem mást, mint azt az állapotot, amelyben az egész személyiséget magával ragadhatja Isten jelenlétének ámuló csodálata. A dolgok szépségének varázsa is lebilincselheti az értelmet, de ez a megilletődés csupán részleges. Az isteni szeretet valósága azonban teljes egészében lenyűgözi az embert, magával ragadja érzésvilágát is.
