A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11. szám
511 már elénk ragyogott a Szent Ferenc Naphimnuszának motívumait megjelenítő, finoman hajtogatott vasból és színes üvegekből összeállított díszkapu. Kákonyi Asztrik tervei alapján az intézet egykori diákjai készítették. Ebből az előtérből balra tekintve a folyosóra, annak végéből a teljes falat betöltő színes kerámiafalról néz ránk vesébe látó szemekkel a lovagkirálya nemzeti hős: Szent László, lábainál a nagyváradi székesegyház. Borsody László és Urbán Teréz művészházaspár munkája. A fal mögül lefelé a színházterembe mehetünk, melyet a szentendrei festők munkái díszítenek. Felfelé kanyarodva egy tizenöt éves fiú finoman faragott síremléke és egy Mithrász-szentély domborművé köt össze Szentendre római múltjával. A lépcsők fölött Já- lics Ernő népies madonnája néz ránk, mellette színes üvegablakról köszönti őt Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemből. Ha felértünk, először benézhetünk a tetőtérben kialakított tágas ének- és zeneterembe, ami egyúttal lelkiségi mozgalmak találkozó helye is. Ennek a teremnek rangos dísze: Hajnal Gabriellának Babits Mihály Balázsolás c. versére komponált nagyméretű falkárpítja. Végül beléphetünk a kápolnába, és megpihenhetünk a szent sátorban, annak áhítatot keltő félhomályában. Rácsodálkozhatunk a nem e világi színekben ragyogó és az oldalablakokból rávetülő fényárban úszó falképre, amint Szent Ferenc Alverna hegyén megkapja Krisztus bírunk öt szent sebét. Kákonyi Asztrik festménye. Az így kialakított intézmény a diákoknak és az egyre szaporodó látogatóknak olyan szellemi telítettségű környezetet nyújt, amiről a vendégkönyvbe írt elragadtatott sorok beszélnek. A volt diákjaink számára is olyan vonzó központtá vált a hely, hogy 1987-ben elhatározták a Szentendrei Ferences Öregdiákok Egyesületének létrehozását azzal a céllal, hogy ápolják az iskolával, annak szellemével, valamint egymással és az iskola mai diákjaival a testvéri kapcsolatot, s hogy anyagilag hozzájáruljanak az iskola fenntartásához. Ebbe az egyesületbe hívunk minden, a házánktól távolabb élő öregdiákot is. Címünk: H—2001 Szentendre, Áprily Lajos tér 2. A kétezernél több itt érettségizett diák nevében egy öregdiák