A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

478

tart, s ha túl van rajtuk, igyekszik minél előbb elfelejteni. Néhány héttel ezelőtt még kísértened kellett arra, hogy imádsága a valóságtól elvonatkoztatott és figyelmetlen legyen; most azonban azt fogod tapasztalni, hogy karját feléd kitárva szinte könyörögni fog, hogy tereld el a figyelmét és altasd el a szívét. Kívánni fogja, hogy imádságai ne legyenek valódiak, mert semmitől sem fog annyira rettegni, mint az Ellenséggel való hatásos érintkezéstől. Ezért arra fog törekedni, hogy fel ne ébressze magában a kellemetlen érzéseket.

Minél jobban állandósul benne ez az állapot, a te dolgod annál kényelmesebb lesz: nem kell számára mindig új meg új élvezetekről gondoskodnod kísértésképpen. Ha egyrészt ez az elmosódott belső nyugtalanság, másrészt a tiltakozás e nyugtalanság rejtett okának feltárása ellen mind jobban elvágja őt minden igazi boldogságtól, és ha az üres és könnyelmű élet örömei egyre nélkülözhetetlenebbé válnak a számára (mert a megszokás szerencsére éppen ezt teszi a gyönyörökkel), azt fogod tapasztalni, hogy bármi és semmi egyaránt elegendő lesz ahhoz, hogy szertecsapongó figyelmét lekösse. Nem lesz többé szükséged egy igazán neki tetsző könyvre, hogy visszatartsd az imádkozástól vagy a munkától vagy az alvástól; megteszi ezt egy hirdetési rovat is a tegnapi újságban. Ráveheted, hogy idejét ne csak olyan társalgással fecsérelje el, amelyet élvez, s olyan emberekkel, akiket szeret, hanem olyanokkal való társalgással is, akikkel nem törődik, s olyan témákról, amelyek untatják. Ráveheted, hogy hosszú órákon át semmit se csináljon. Tivornyázás nélkül is ébren tarthatod késő éjszakáig, csupán a kialudt tüzet bámulva egy hideg szobában. Véget lehet vetni valamennyi egészséges és életvidám tevékenységnek, amelyektől el akarjuk vonni, és semmit sem kell cserébe adnunk értük, hogy végül ő is mondani tudja azt, amit egyik gondozottam, amikor elérkezett idáig: ,,Most látom csak, hogy életem legnagyobb részében olyasmit csináltam, amit nem kellett volna, s ami nem is volt kedvemre!” A keresztyének úgy beszélnek az Ellenségről, mint „aki nélkül a Semmi erős". És a „Semminek” nagy ereje van: éppen elég ahhoz, hogy egy embertől legszebb éveit elrabolja, nem édes bűnök élvezete révén, hanem borongós töprengések által, üres és ködös ábrándozások segítségével, miközben ujjaival értelmetlenül dobol az asztalon, cipője sarkával hitvány dalocskák ütemét koppantja, semmitmondó melódiákat fütyörész, és homályos merengések útvesztőjében vész el. Tettekre, állásfoglalásokra nem serkentenek az ilyen álmodozások, de arra jók, hogy az embert annyira legyengítsék és megbénítsák, hogy többé ne is legyen képes a Semmi hálójából ki- evickélni.

Mindezekre talán azt mondod, hogy ezek nagyon is jelentéktelen bűnöcskék, és mint minden ifjú kísértő, te is kétségtelenül va