A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

479

lamilyen látványos nagy gonoszságról szeretnél beszámolni. De ne felejtsd el, hogy egyedül az számít: el tudod-e, és milyen mértékben, szakítani emberedet az Ellenségtől. Mellékes, hogy kicsinyek voltak-e a bűnök, ha felhalmozódó hatásuk lassanként el tudja távolítani az embert a világosságtól, és beletaszíthatja a semmibe. A gyilkosság semmivel sem jobb, mint a kártya, ha a kártya is megteszi. A pokolba legbiztosabban fokozatosan lehet eljutni, az enyhe lejtőn, amelyiknek talaja sima, nincsenek hirtelen fordulói, mérföldkövei, sem útjelző táblái.

Szerető nagybátyád: Csűr-Csavar

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

(Folytatás a 468. oldalról.)

számunkra az antikrisztus Róma üldözését. Ez a modernista és szabadelvű Róma tovább végzi a mi Urunk Országának lerombolására irányuló művét, amint ezt bizonyítja Assisi, valamint a II. vatikáni zsinat vallásszabadságról kiadott szabadelvű tételeinek megerősítése. Az isteni Gondviseléstől tehát kényszerítve látom magam arra, hogy továbbadjam a katolikus püspökség kegyelmét, melyet kaptam, hogy az Egyház és a katolikus papság továbbra is fennálljon Isten dicsőségére és az emberek üdvére.” 1988. június 2-án a pápának címzett levelében többek között ezt írta: „Azért, hogy keresztségi hitünket sértetlenül megtartsuk, kellett szembehelyezkedünk a II. vatikáni zsinat szellemével és a zsinat ihlette reformokkal. . . Ajánlatosnak hisszük, hogy kedvezőbb időkre várjunk, amikor Róma majd visszatér a Hagyományhoz. . . Továbbra is imádkozunk azért, hogy a modern és modernizmustól megfertőzött Róma megint a katolikus Rómává váljon, és újra megtalálja kétezer éves Hagyományát."

II. János Pál pápa az „Ecclesia Dei adflicta" kezdetű július 2-i iratában éppen ezen a területen jelöli meg az alapproblémát. „Ennek a szakadár aktusnak a gyökerénél egy nem teljes és egyben ellentmondásos hagyományfogalmat találunk. — Nem teljes, mert nem eléggé számol a Hagyomány élő jellegével. A II. vatikáni zsinat világosan tanítja (Dei verbum 8): a Hagyomány az apostoloktól ered, és a Szentlélek vezetésével az Egyházban bontakozik ki; növekszik ugyanis az áthagyományozott dolgok és szavak megragadása, egyrészt a szívükben azokról elmélkedő hívek szemlélődése és tanulmánya által, másrészt a benső megértés által, amelyet a lelki dolgokkal kapcsolatban tapasztalnak, és még azok igehirdetése által is, akik a püspöki folytonossággal az igazságra biztonságosan fogékony karizmát kaptak. — Főként pedig olyan hagyományfogalom ez, amely szembehelyezkedik az Egyháznak a Róma püspökére és a püspökök testületére bízott egyetemes tanítóhivatalával, amely tehát önmagában ellentmondásos. Senki sem lehet hű a Hagyományhoz, ha megszakítja az egyházi kapcsolatot azzal, akire Krisztus, Péter apostol személyében, rábízta az egység szolgálatát az ő Egyházában.”