A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

411

C. S. Lewis

KEDVES ÜRÖMVÖLGYI ÖCSÉM!

Amint látom, kitűnően haladsz. Csak attól félek, hogy amikor nógatni próbálod gondozottadat, ráeszmélteted valódi helyzetére. Neked és nekem ugyanis, akik úgy látjuk a helyzetét, ahogyan a valóságban van, sohasem szabad elfelejtenünk, mennyire másképp kell annak látszania az ő szemében. Mi tudjuk, hogy eltérítettük élete folyásának irányát, s ennek következtében máris kezd kiszakadni az Ellenség köréből, neki azonban azt kell képzelnie, hog'y azok a döntések, amelyek ezt a változást előidézték, mellékesek és visszavonhatok. Nem szabad még gyanítania sem, hogy most — akármilyen lassan is — távolodik a nappali világosságtól, s olyan pályán mozog, mely a sötét és hideg űrbe vezet.

Ezért szinte örömmel hallom, hogy még mindig jár a templomba, és vesz úrvacsorát. Tudom, hogy ennek is megvannak a veszélyei, de bármi inkább, mint hogy felismerje, hogy már szakított a hívő életének első hónapjaival. Amíg külsőleg fenntartja a hívő szokásokat, el lehet hitetni vele, hogy bár kötött néhány új barátságot, és megkedvelt néhány új szórakozóhelyet, lelkiállapota ugyanaz maradt, mint volt hat héttel előbb. S amíg ezt gondolja, még az ellen sem kell harcolnunk, ha valamely, világosan felismert bűne miatt bűnbánatot tart, inkább csak azzal a homályos, bár nyugtalanító érzésével kell foglalkoznunk, hogy az utóbbi időben nincs minden rendben. Ez a ködös nyugtalanság gondos kezelést kíván. Ha túl erőssé válik, felriaszthatja őt, és ezzel elronthatja az egész játékot. Másfelől, ha teljesen elfojtod benne, amit egyébként az Ellenség valószínűleg nem fog megengedni — ebben a helyzetben olyan elemet veszítünk el, amelyet pedig jól ki lehet használni. Ha megengedjük, hogy megmaradjon ez az érzés, de nem engedjük meg, hogy ellenállhatatlanná váljék és igazi bűnbánattá fejlődjék, akkor ennek felbecsülhetetlen értékű hatása lesz. Növelni fogja gondozottad vonakodását attól, hogy az Ellenségre gondoljon. Ez az idegenkedés minden emberben majdnem mindig megvan, de amikor az ilyen gondolatok azzal járnak együtt, hogy szembe kell nézniök a félig tudatos bűnök egyre növekvő egész fellegével, ez a vonakodás megtízszereződik. Minden gondolattól irtóznak, ami Öt juttatja eszükbe, mint ahogyan a pénzzavarokkal küzdő emberek iszonyodnak a hitelkönyvnek még a látásától is. Ebben az állapotban gondozottad nem fogja elhagyni, de egyre növekvő ellenszenvvel fogja végezni vallásos kötelességeit. Eleinte csak annyit fog gondolni rájuk, amennyit illendőségből okvetlenül szükségesnek