A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

455

Mezőcsáti Márton

MESSZIRŐL JÖTTEM - II.

Sikerült felvennem a kapcsolatot egy római katolikus pappal, aki vállalta az én megkeresztelésemet. Amikor elmondtam neki, hogy szeretnék megkeresztelkedni, nagyon meglepődött, de amikor azt is megtudta, hogy imádkozni sem tudok, egy pillanatra még a lélegzete is elállt. Pedig így volt. Rengeteget tanultam tőle. Nagyon megkedveltük egymást. Ű adott nekem katolikus vallásos irodalmat, amiből én tanultam, hittankönyvet, Krisztus tanúi a történelemben, Pio atyáról egy kis füzetet, Mindszenty Józsefről egy kis könyvet.

Időközben a Biblia-olvasással is haladtam. Sokmindent nem értettem, és nem is fogadtam el. Emlékszem, amikor azt olvastam, hogy az Úr a bűn terhét leveszi a vállunkról,és segít az embereknek, akkor én azt mondtam, nekem nem kell semmiféle segítség, ezt én egyedül is meg tudom csinálni. De ekkor a lelkem mélyén már nagyon nyugtalan voltán, éreztem, hogy valamit találtam, de nem értettem. Egyedül akartam maradni, és ezért elindultam sétálni. Ekkor furcsa érzés vett rajtam erőt. Olyan volt, mintha az összes bűnömet rárakták volna a lelkemre. Nagyon elhagyatottnak éreztem magam, és ezzel még a lelki teher is párosult, legszívesebben ordítottam volna ettől az érzéstől. Folytak a könnyeim. S ekkor történt meg az, amit eddigi életem során soha nem csináltam. Életemben először térdreestem, s a saját szavaimmal elkezdtem imádkozni: „Uram, én nem tudom, hogy ki vagy, nem tudom, hogy jutok el Hozzád, de segíts nekem, hogy megtaláljalakr Ezután megnyugodtam, sa lelki terhet levették rólam. Most már tudom, hogy akkor mi zajlott le, az Úr megmutatta nekem, hogy az Ö segítsége nélkül nem boldogulok, s a kezét nyújtotta nekem. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor megkaptam tőle a hitet, ezt a drága ajándékot.

Ez után a jelenet után a viselkedésem is megváltozott. Minden időmet az igazság keresésére fordítottam. Természetesen az emberek előtt ez furcsa volt, mert nem értették ennek az okát. Gúnyoltak is engem eleget emiatt, de nem érdekelt. Végre eljött a keresztelőm ideje: 1987. június 17-e volt. 20 éves voltam ekkor. A szertartás alatt a lelkem feltűnően nyugtalan volt, nem értettem az okát, de amikor a keresztvízzel leöntöttek, megnyugodtam. Olyan tisztának éreztem magam, mint egy ma született bárány; olyan nyugodt boldogságérzetem volt, de nem emberi boldogság volt ez, mert az kevesebb volt ettől az érzéstől; ez olyan isteni volt. Soha nem éreztem ezt az érzést azóta. Ekkor az atya azt mondta, szeretné, ha ebből a fiúból pap len