A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
421 népi demokratikus állam életében először — a vallásügyi igazgatás reszortfelelősétől, Miklós Imre államtitkártól, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökétől. A széles körű nyilvánosságot kapott beszámoló egy sikeres, megnyugtató bel- és külpolitikai képet tárt a súlyos problémákat tárgyaló Országgyűlés elé, és egyértelmű javaslatot tett a magyar törvényhozóknak, hogy értsenek egyet a (részleteiben ki nem fejtett) új egyházpolitikai kérdésekkel. Az ÁEH elnöke lényegében a következőket közölte hallgatóival: a három évtizedes egyház- politika eredményes volt; az egyházak hajlandók részt venni a társadalom gondjainak megoldásában; olyan morális erőtartalékokkal rendelkeznek, amelyek képessé teszik őket a társadalomnevelő munkára. A beszámoló „üzenete” az egyházaknak: az állam komolyan veszi a kilátásba helyezett segítségüket; a közéleti vezetőknek: egyet lehet érteni az egyházak működési lehetőségének további kiszélesítésével. (1964-ben, a Szentszékkel kötött részleges megállapodás után az egyháziak túlzott reményeit és a párttagok félelmeit egy nagyszabású papi perrel — Rózsa—Emődi per — terelték a belpolitikáiig kívánt mederbe.) A parlamenti beszámolóról Miklós Imre államtitkár a nemzetközi sajtó előtt 1988. február 2-án Bécsben is sajtóértekezletet tartott. Az egyházpolitikai változáshoz hozzászóltak magyar egyházi vezetők is. Cserháti József pécsi megyéspüspök úgy látta, hogy „a vallásos emberek elkötelezettsége felértékelődött”, s azt kívánta, hogy „az egyház kapjon nagyobb teret a templomon kívül”, így pl. kapjon összejöveteli helyeket a fiatalság számára. Míg a Lékai-korszak jellegzetes vonása még a keresés és a várás volt — állapította meg Cserháti —, „ma a termékeny várakozás állapotában élünk". Az egyház segítő készsége „új kapukon nyer bebocsátást az egész nemzet felé”. „Új gyakorlat kezdődhet az egyház és az állam konkrétebb, emberibb együttműködésének továbbfejlesztésében.” „Megszűnt a mesterségesen irányított vélekedés, hogy a vallásos emberek nem igaz hazafiak." Cserháti arra is utalt, hogy a pasztorációs kezdeményezések továbbra is az állam jóváhagyására szorulnak: a Magyar Püspöki Kar most elindított családpasztorációs tervéhez „megkapta az elvi hozzájárulást”. Az „elvi állami hozzájárulás” azt jelenti, hogy a kérelmezett program elkezdhető, és számítani lehet arra, hogy a hatóság majd konkrét lépésekhez is hozzájárul. Szennay András főapát az egyház és állam kapcsolatának javulását a belső megújulás lehetőségein méri. Az egyház létezését és hivatását Krisztustól kapta, céljára törekednie kell akkor is, ha csak kis lépésekben teheti. Meg van győződve arról, hogy« a zsinati megújulás lépései az egyháznak olyan belügye, mely nem vezethet feszültségre
