A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-09-01 / 9. szám

408

Mezőcsáti Márton

MESSZIRŐL JÖTTEM - I.

Nem nőttem fel vallásos környezetben. Szüleim nem voltak hívők. Édesanyám katolikus, édesapám református volt papíron. A mi családunk soha nem járt templomba. A rokoni körben sem beszélgettünk egyetlen családi összejövetel alkalmából sem erről a kérdésről. Jézus Krisztus, a kereszt, a megváltás nekem ekkor még az égvilágon semmit sem jelentett. Az osztálytársaim közül senki sem volt vallásos, pedig sok helyről jöttünk. Úgy nőttem fel egy keresztény országban, hogy Jézus Krisztusról senki sem beszélt nekem. Senki. Ez nagyon elkeserítő állapot, s hozzám hasonló fiatalok ezrei vannak ugyanebben a cipőben. Most vallási ébredés van odahaza, s ennek szívből örülök.

Diákéveim és az országban történt utazásaim alatt megfordultam néhány templomban. A nyári forróság idején, amikor az aszfalt is olvadt a hőségtől, én a templomba jártam pihenni, azért, mert ott mindig hűvös volt és csend, és ezenkívül szerettem a freskókat és régi festményeket. A művészet iránt mindig érdeklődtem. Akkor úgy gondoltam, hogy vallásosnak lenni már elmaradott dolog, az emberiség majd kinövi ezt. Az Egyháznak még van hátra egy-kétszáz éve,és kész.

Az egyik alkalommal, amikor éppen egy templomban pihentem ki a napi fáradalmaimat, kifelé jövet imádkozó fiatalok csoportjára lettem figyelmes. Nagyon meglepődtem, hisz olyan fiatalok voltak, mint én, és imádkoztak. Ilyen elmaradott dolgokban hisznek. Nem értettem. Elhatároztam, hogy felvilágosítom őket, de aztán hagytam az egészet. Megtévesztettek, gondoltam, s ezzel el is voltak intézve. Az utcára kilépve már el is feledkeztem az esetről.

Egyszer éppen pap nagybátyámmal beszélgettem. Meg voltam győződve, hogy ő sem hisz Istenben, csak ez a szakmája, és csinálja. Nagyon meglepődtem, amikor rájöttem, hogy hisz Istenben, és néhány dolgot mesélt nekem erről a témáról. De mikor látta, hogy iz- gek-mozgok a széken, s a fejemet csóválgatom, nem erőltette a dolgot. Ezt is gyorsan elfelejtettem. Amikor Budapestre költöztem, a nagybátyám egyik szobájába, a szobámban volt a megfeszített Krisztusról egy festmény. Ez engem nagyon idegesített, s elhatároztam, hogy megszabadulok tőle. Sikerült is kiraknom a szobából.

Az egyik alkalommal egy református pap érkezett a nagybátyámhoz. Mikor megtudta, hogy nem hiszek, próbált megtéríteni, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy talán igaza van. Ö, látva ko-