A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

40

Ács Rózái

ÖZVEGYEN

Márta kinyitotta az ablakot, és kinézett. Az októberi nap fáradt ragyogással világította meg a színeződő fákat. A hulló levelek tétova keringése, a bomló vegetáció jól ismert illata félreérthetetlenül jelezte, hogy beköszöntött az ősz. Márta szerette az életet, és mégis, az ősz volt számára a legkedvesebb hónap. Hogy miért, ezt nem tudta. Talán mert érezte, hogy ez a megcsendesedés, a megnyugvás, a békés beérés időszaka.

Ahogy nézte az őszi tájat, régi élmények idéződtek fel emlékezetében, életének fontos mozaikjai.

*

Még csak 21 éves fiatal anya volt apró gyermekkel Magyarországon, mikor meghalt édesanyja. Több éve súlyos beteg volt már, halála nem jött váratlanul, mégis milyen fájdalmat okozott távozása. A fájdalom még mindig élt Márta szívében. De valahogy másképpen. Akkor egy jó adag értetlenséggel, talán egy ki nem mondott, belső lázadással is párosult: „Uram, miért?! miért éppen őt vitted el, aki szép volt a hiúság minden hibája nélkül, aki mindig jó és együttérző volt a szegényekkel és elhagyatottakkal a felsőbbrendűségi érzés legkisebb árnya nélkül; akit Apám és én olyan mélyen szerettünk, hogy az ő halálával belőlünk is meghalt valami?!”

Apja sohasem nősült újra, és bár erős fegyelemmel titkolta bánatát, Márta biztosan tudta, hogy mérhetetlenül szenved. Márta a megerősödött hit fényénél érezte, hogy édesanyja él, közel van, és hozzá mindig bizalommal fordulhat segítségért. Fel is használta ezt a segítséget nehéz helyzeteiben, és még sohasem csalódott.

*

A másik emlék Jamaicát idézte fel, a kényelmes hotelt, melynek teraszán ült a varázslatos trópusi éjszakában. Férje egy nyugágyban feküdt mellette. A teremből, melynek ajtaja a teraszra nyílt, vérpezsdítő calypso zene hallatszott. Márta gyerekkora óta nagyon szeretett táncolni. Természetes adottsága volt rá. Talán azért is tudta minden porcikájával, idegszálával kifejezni a ritmust, mert a táncot nem vette komolyan. „Úgyis játék az egész.” Az élethez is így állt hozzá: játékosan, látszólag könnyelműen és komolytalanul, de végeredményben teljes bedobással. Nem véletlen, hogy legkedvesebb költője Kosztolányi volt.