A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-08-01 / 8. szám
360 Molnár István En meg a kereszténységem — A kereszténység nem szabályok rendszere, hanem élet! Az éltető Isten ereje ott lüktet a pilisi erdőkben és a faluvégi bogáncsban is. Hát akkor az élő embert másképpen akarná csodálatossá tenni?! Külsőleges szabályokkal? Nem inkább belső élte- KÉT tő erővel? — De mégis meghalunk mindnyájan! Saj- MEGHIVÁS — V. nálja tőlünk azt a saját örök életét? — Hiszen éppen ez az! Ö bennünk akar élni! Át akarja adni nekünk a saját isteni életét! Nem úgy akar boldogítani, hogy ajándékoz valamit, aminek örülünk, s megígéri, hogy azt soha többé el nem veszi, hanem úgy, hogy a boldogság kiapadhatatlan forrását ajándékozza nekünk. De megint nem úgy, hogy megengedi, hogy merítsünk belőle, hanem úgy, hogy bennünk fakasztja, a miénk lesz az a forrás, az igazi boldogság soha el nem apadó forrása. És ez a forrás élet és éltető, boldogító, pezsdítő valami! Erőt ad és örömet, és éppen ezért békét és biztonságot! Mint a tavaszba szökkenő pilisi erdő. . . — De hát hol van ez. . . mi ez? — tágul ki Rózsika szeme egyre nagyobb érdeklődéssel. — Hogy mi ez, gyermekeim? A kegyelem! Az isteni élet bennünk: a kegyelem. Azért hívják így, mert ingyen ajándéka az Istennek. Annak adja, akinek akarja, kegyből. — De hát ha meghalunk, akkor ennek is csak vége szakad! — Sőt, ellenkezőleg! Akkor lesz teljessé bennünk! Akkor teljesen egyesülünk az Istennel. Az örök boldogság forrásával. Éspedig elveszíthetetlenül. Itt a földön még elapadhat bennünk ez az életforrás. Itt még elveszíthetjük a kegyelmet s vele a boldogságunkat is. Ott, Nála, már biztonságban leszünk. — Hát akkor itt mégsem boldogít, mert bizonytalan, elveszíthető! — Nem veszíted el, ha nem akarod. Ez az egyetlen kincsed, amelynek elvesztése teljesen tőled függ. Ha nem akarod, nem veszíted el. — És mégis annyi a bajuk a vallásos embereknek is! Azok is megbetegszenek, meg nyomorognak, meg mindenféle gond, aggodalom gyötri őket, és panaszkodnak is! Hát ez milyen boldogság?
