A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-08-01 / 8. szám
357 FI ATA LÓKNAK Babos István A KERESZTSÉGI SZERTARTÁSOK MAGYARÁZATA III. A keresztelés — II. Isten családjának tagja és az örök élet reménybeli örököse lett a megkeresztelt gyermek. A látható jel arra mutat, hogy egy újabb közösségnek: az egyháznak tagjává lett. Ne úgy gondoljunk a kereszt- ségben kapott új életre, mint a már meglévő életünktől idegen vagy éppen ellenkező életre, amely mintegy teljesen lerombolná a természetes életet. A teológusok állandóan azt hangoztatják, hogy a kegyelem nem rontja le, hanem inkább tökéletessé teszi az emberi természetet. A megváltó és a teremtő Isten ugyanaz, és az ember bűne nem pusztított el minden jót a teremtésben. A világban található értékek által fejezi ki Isten üdvözítő szeretetét úgy, hogy az emberi értékeket és természetet soha nem remélt magasságba emeli, kivirágoztatja. Vegyük például az emberi nem egységét. Mindannyian ugyanahhoz az emberiséghez tartozunk, bár igen sokszor idegennek érezzük magunkat még olyan emberek között is, akiknek nyelvét ismerjük. A természetes egybetartozást nem rombolja le, hanem tökéletessé teszi a kegyelem, mert azt szorosabbra fűzi és soha nem remélt magaslatra emeli: testvérként ismeri el és kezeli az emberi nem minden tagját. A bábeli nyelvzavar (Ter 11) és az első pünkösd (ApCsel 2) jó példa arra, hogy a kegyelem, a keresztségben kapott új élet hogyan működik. A bábeli nyelvzavart, az emberiség megoszlását az ember bűne és büszkesége okozta. Előtte egynyelvű egység volt az emberiség. Ezt a bűn előtti állapotot állítja vissza a Lélek eljövetele. A világ minden tájáról összesereglett tarka népsokaságban mindenki megértette az apostolok tanítását. Ugyanakkor ez már nemcsak természetes, eredeti egység, hanem egy új, erősebb, soha nem álmodott egység az emberek között, amit az Isten létesít a szeretet és az új élet által. A megkeresztelt egyén mint az egyház tagja másképp néz az emberekre. Számára azok nemcsak az egy emberiségnek tagjai, hanem Isten gyermekei és testvérek Krisztusban. Őbenne látja embertársait és őt látja bennük. Úgy él, hogy viselkedéséből Krisztus szere- tete tükröződik és sugárzik mások felé. Életéből és szeretetéből tapasztalják meg a többiek, hogy milyen az Isten szeretete.
