A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-07-01 / 7. szám

314

— Akkor a maguk Istene kegyetlen Isten, hogy ilyen vágyat adott az emberbe, amit soha ki nem elégíthet.

— Hiszen éppen ez a nyitja a dolognak, hogy kielégítheti, csak nem jön rá, hogy hogyan.

— Ez érdekes . . .

— Az ember szerez szakmát, keresni kezd. Aztán vesz egy motort. Ráun. Vesz egy nagyobbat. Megnősül. Családja lesz. A motorra persze nem férnek rá mind. Autó kellene. De hát arra már nem telik. Mert persze jobb lakás is kellene. Kellene, de nincs. Aztán egyre jobban ágasbogasodik az élet. A gyerekeknek jobban kellene tanul- niok. Az asszonynak nem szabadna annyit betegeskednie. Az új szomszédok kiállhatatlanok stb. stb. Tele vagyunk vágyakkal, sőt, ezek a vágyak egyre szaporodnak és fokozódnak. És nincs módunkban, hogy mind és teljesen kielégítsük. Sőt, ha lenne is, újabbak jelentkeznének, mert az ember vágyai a végtelenbe nőnek.

A pap elhallgat, s mi is hallgatunk, mert sejtjük,hogy igaza van.

— És tegyük fel, hogy valamiképpen mégis minden vágyát ki tudná elégíteni. Akkor sem lenne boldog.

— S ugyan miért nem? — veti közbe Rózsika, aki még nem adta föl a reményt, hogy sarokba szorítsa a papot.

— Azért, mert amit megszerzett az ember, és boldogítja, az elavul, elkopik, elöregszik. De még ha ez sem következnék be, akkor is egyszer mindent itt kell hagynia, ami boldogítja, mert a halál mindennek véget vet. Az embernek tehát semmi reménye, hogy boldog legyen. . . Nincs, ami vágyait teljesen kielégíthetné, s ha volna is, a halál mindennel végez.

— Ez nagyon szomorú filozófia — ismétli meg véleményét Rózsika. — Nem is marad más hátra, mint a Dunának menni vagy kinyitni a gázcsapot. De legalább addig szerezzen meg az ember magának minden örömet, amíg fiatal, amíg nem gondol ilyesmikkel!

— Ez még szomorúbb filozófia — feleli csendesen a pap.

— Hát akkor mi a megoldás?

— Kell lenni valaminek vagy valakinek, aki olyan, hogy minden vágyunkat maradéktalanul és teljesen betölti. Mint az a pohár csodaital, ami egyszer s mindenkorra eloltaná az ember szomjúságát. De úgy töltse be vágyainkat, hogy ez a jóllakottságunk elveszíthetet- len legyen. Szóval örökké tartson. . . Ha nincs ilyen, akkor tényleg hazugság az élet, akkor tényleg a legszerencsétlenebb lény az ember, akkor Rózsikénak tényleg igaza van.