A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-06-01 / 6. szám

271

Özséb annyira megkedvelte őket, hogy szívében fölgyulladt a hivatás lángja, ő is közéjük kívánt menni. Ezt a tervét egy időre a tatár hordák betörése megakadályozta. A szörnyű vész elmúltával még várt. Talán részt vett az ország talpraállításában? Csak mintegy három év után kért engedélyt Főpásztorától, Váncsa István érsektől a távozásra. Tehát nem a kialakult nehéz helyzettől menekült, hanem tudatos áldozatvállalás vezeti a remeteségbe. Áldozat, vezeklés a népért, a társadalomért, a hazáért.

Többen is mentek ekkor remeteségbe azzal az elhatározással, hogy egyedül Krisztusnak szolgáljanak. Szüleik, barátaik megpróbálták őket rávenni a visszatérésre. Özséb azonban így válaszolt nekik: „Krisztus nagyon szerette édesanyját, mégis szenvedésével úgy meggyötörte, hogy az ő lelkét is a fájdalom tőre járta át. Unokatestvérét, a szeretett János evangélistát is mindent fölülmúló fájdalommal sújtotta. Megtehette volna, hogy leszálljon a keresztről, de nem tette, mert ő ott akart meghalni. Hasonlóképpen mi sem akarunk a vezeklés keresztjéről le- szállni azért, mert utánunk sírnak! Mi maradni fogunk!” Ezeket hallva nem tudtak válaszolni a Léleknek, mely belőle beszélt.

Özséb Szántó közelében egy hármas barlangba vonult.

A barlangja elé egy nagy fakeresztet állított. Ez előtt végezte imádságait és elmélkedéseit. Az egyik éjszaka imádság közben úgy látja, hogy az egész Pilis telis-tele van apró lángokkal. Ám a lángok megmozdulnak, elindulnak, és az ő keresztje előtt hatalmas tűz lánggá egyesülnek. A keresztről hallja a hangot: Özséb, a remetéket gyújtsd össze egy szeretetközösségbe! Az 1250-es évek elején megalapítja az első magyar szerzetesrendet. Az 1256-os esztergomi nemzeti zsinaton már mint Első Remete Szent Pál rendjének provinciálisa írja alá a nevét. 1262-ben néhány társával Rómába megy, hogy IV. Orbán pápától rendjének jóváhagyását kérje. Itt van segítségére Aquinói Szent Tamás és az első magyar bíboros, Váncsa István, aki Özsébet a remeteségbe engedte, özséb életében