A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-06-01 / 6. szám

272 már 16 pálos kolostor állt. Hazánkban ez a szám közel 150-re emel­kedett. Özséb 20 évig volt provinciális. Amikor halálát előre megérez­te, maga köré gyűjtötte a testvéreket, megáldotta ölet, és 1270 janu­ár 20-án boldog halállal az örökkévalóságba költözött a szentkereszti kolostorban. Boldoggáavatását a történelem folyamán már többször is akar­ták, de a kezdeti lépéseknél tovább nem jutottak. Isten segítségében bízunk, hogy a mostani kezdetet hamarosan követi az örömteli befeje­zés, és hivatalosan is a magyar szentek között tisztelhetjük Eszter­gomi Boldog Özsébet Egyházunk és hazánk javára. Könyörögjünk: Isten, ki szentjeidet megdicsőíted, Esztergomi Boldog özséb közbenjárásával fordulok Hozzád, akit az irántad való szeretet a pi­lisi remeteségbe vezetett, hogy ott áldozatos, vezeklő életével népéért engeszteljen. Add meg, hogy amint összegyűjtötte a remetéket, úgy imádsá­ga gyűjtse össze szeretetben a világban szétszóródott magyar népet. Példájára valósuljon meg az egyházak közötti egység, Szent Fiad aka­rata szerint. Boldog Özséb remete lángja világítson be az elhagyott ottho­nokba, és vezesse vissza a szülőket és a gyermekeket a családi tűzhely melegéhez. Fénye világítson a mindig kereső-kutató fiataloknak, hogy a Hozzád vezető úton találják meg életük értelmét és boldogító célját! Az öregeknek, betegeknek add meg a fényt, hogy felismerjék, a szerétéiből vállalt szenvedéssel milyen sokat segíthetnek embertár­saikon. Boldog Özséb imájára add meg, hogy hazánkban is szűnjék meg a paphiány, és akik önként vállalják a papi szolgálatot, életük végéig hűségesek legyenek az Egyházhoz, engedelmességben, tiszta­ságban és az egységben... A fenti szöveg, kép és imádság egy kis imalapról való, amit a márianoszt- rai plébánia adott ki a közelmúltban, egyházi jóváhagyással. Márianoszt- ra egy kisközség a Börzsönyben. A falu mellé 1352-ben Nagy Lajos csi­szolt kőből pálos kolostort építtetett. Ez 1552-ben megsemmisült, de 1711-ben helyreállították. II. József elűzte onnan a pálosokat, s a kolos­tor 1854 óta fegyintézet. - Boldog özséb ügyének előmozdítása, tisz­teletének terjesztése Márianosztra plébánosának, Árva Vince atyának hi­vatalosan is feladata. A Boldog Özsébbel kapcsolatos imameghallgatáso­kat jelentsük a következő címen: Árva Vince, H-2629 Márianosztra, Rákóczi u. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents