A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-05-01 / 5. szám

227 pig tartott. Mindenki nagy meglepődésére az új bécsi érsek 1986-ban egy 66 éves, meglehetősen ismeretlen bencés szerzetes, Hans Hermann Gro'ér lett, egy Mária-szentély buzgó házfőnöke, akinek semmi gya­korlata sincs egyházkormányzásban. Kinevezését igen viharos reakci­ók követték, amelyek mindmáig nem ültek el egészen. (3) Még 1979- ben nagyon nehézkesen haladt a világ egyik legnagyobb egyházme­gyéjének, a milánói érsekségnek utódlása. Állítólag volt olyan jelölt, aki elfogadta volna azzal a feltétellel, hogy az összes (6—7) segédpüs­pök mondjon le. Végül a pápa személyes választása egy jezsuita szent- írástudósra és egyetemi rektorra, Carlo Maria Martinire esett. A páter magánkihallgatáson igyekezett meggyőzni a pápát arról, hogy sok meggondolás szól az ő kinevezése ellen. A pápa válaszáról kétféle vál­tozatban keringtek hírek: (a) ez a beszélgetés a pápát még jobban meggyőzte arról, hogy Martinit kell kineveznie; (b) a sok okos meg­gondolás közül a páter kifelejtette a legfontosabbat: a pápának eltö­kélt szándéka, hogy Martini lesz az új milánói érsek. II. János Pálnak ez a választása minden jel szerint nagyon szerencsés volt. Milyen kritériumokat állított fel a Szentatya az új püspökök kiválasztásához? Erre a kérdésre elég pontos választ lehet adni a Szentszék hivatalaiban püspökkinevezésekkel foglalkozó jelentősebb tiszt­viselők nyilatkozatai alapján. A pápa látja, hogy napjainkban az Egyház legveszélyesebb ellenségei közé tartozik egyrészt a hitbeli, másrészt a technológiai tudatlanság. Siral­mas karikatúra az az elgondolás, amellyel ma sok katolikus az Egyház tanításáról rendelkezik. Ami­kor tehát a szóbajövő püspökjelölteket felmérik és kiértékelik, a legfontosabb kritérium a katolikus hit teológiailag szolid ismerete. Számbaveszik, hogy a jelölt milyen körülmények között és milyen ered­ménnyel végezte tanulmányait. Külön is figyelnek egy-két olyan pontra, amelyekkel kapcsolatban ma­napság sok a kontesztálás: pl. a fogamzásgátlás er­kölcsi értékelése, a papi nőtlenség, a nők pappá szentelése, a Szentszékhez való tanbeli hűség. Fon­tos ismérv a tanbeli kiegyensúlyozottság; aki hajla­A fenti képen azt a tíz püspököt látjuk, akiket 1988. január 6-án a Szentatya a Szent Péter- bazilikában felszentelt; köztük van az új jeruzsálemi pátriárka (kinevezésének hire a 144. la­pon). Ezzel a szenteléssel a pápa által szentelt püspökök száma elérte a 133-at. Az egész egyháztörténelem folyamán ennél több püspököt (kb. 150-et) csak XIII. Benedek pápa (1724-1730) szentelt.

Next

/
Thumbnails
Contents