A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-05-01 / 5. szám

201

tudnánk kezdeni a rengeteg lehetőséggel? Mi adna irányt cselekedeteinknek, mi lenne az a pont, amin túl már kevésnek találnánk saját véleményünket? Hová fordulnánk? Valószínűleg nagyon hamar be kellene látnunk: tapasztalataink, ismereteink messze elmaradnak lehetőségeink mögött — bizony előbb lennénk a szabadság foglyai, mint élvezői.

Szerencse, hogy így van ez! Jób, aki az ószövetség egyik legismertebb személyisége, jól ismerte az Úr törvényeit, igyekezett azok tudatában élni. Aztán egyszerre elveszti mindenét. Barátai, akik tisztelték, eltávolodnak tőle, hiszen az „Istentől sújtottat” bűnösnek hiszik. Jób panaszkodni kezd ártatlansága tudatában. Amilyen mélységesen megértjük őt, ugyanannyira „értetlenül” állunk a válasz előtt, amit Istentől kap. Ez a válasz nekünk is szól: Istené a hatalom, az ő titka minden, a szenvedésé is. Ahogy a mai olvasmányban halljuk, ő szab határt a tengernek: „Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen töijön meg hullámaid gőgje.”

A mai evangélium részletesebben bontja ki az Isten és a teremtmények közötti kapcsolatot. Jézus elalszik a bárkában. Bizonyára fáradt az egész napi tanítástól. Vihar kerekedik. A tanítványok felébresztik, mert félnek ... Jézus lecsendesíti a vihart. De utána meglepetésszerűen megkérdezi tőlük: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Mintha bizony a tanítványoknak valami jobb megoldása lehetett volna annál, hogy hozzá forduljanak! íme: a lehetetlenséglehetősége: a hit. A hit, ami áthidalhatja a két rend közötti szakadékot, amin keresztül átjuthatunk az egyik valóságból a másik valóságba. A mi világunkból az Ö világába. Mert a tanítványok a legfontosabb megoldást találták meg, a hit útját — ami nem más, mint hinni Jézusban, aki rendelkezik az Isten hatalmával. De Jézus még ennél is többet akar: Ö azt akarja, hogy ez a hit élő legyen bennük. Hogy eggyé váljanak Vele ebben a hitben, mert akkor már az ő erejéből is részesülnek.

A 2. Korintusi levél mai részletében ezt világítja meg újabb oldalról a Szentírás, amikor arra figyelmeztet, hogy mindenki, aki Krisztusban van, az „új teremtmény”. Hitünk nem egyszeri aktus, mint ahogy megváltottságunk tudata is lassan mélyül el személyes életünkben. Miránk is áll, amit az apostoloktól akart: legyen élő a hitünk!