A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
20 őket, hogy közelebb vigye a lelkeket a jó Istenhez. — Édesanyja örömmel hallgatta kamaszodó fia tervezgetéseit. Érett jezsuita korában P. Bíró szomorúan gondolt vissza ezekre az álmodozásokra. Nem volt senki, aki felvilágosította volna, hogy számításaiba hiba csúszott. Annál több pályaválasztás előtt álló fiatalt oktatott ki ő arra, mire kell vigyázni ennél az ember életében döntő jelentőségű kérdésnél, úgy, ahogy azt Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlataiban tanítja. Isten jelöli ki örök terveiben kinek-kinek azt az életformát, amely legalkalmasabb rá, hogy örök célját elérje. Először fel kell ismerni, hogy papi, szerzetesi vagy házaséletet szánt-e nekem a gondviselő jó Isten, vagy az a kívánsága, hogy egyedül maradva szenteljük életünket az ő szolgálatára; azután következik a részletkérdések rendezése. Ferinél hiba csúszott a sorrendbe. Azt tette első helyre, aminek a másodikon kellett volna állnia. Szüleiről akart gyöngéd szeretettel gondoskodni, az ő számukra gondolta ki az életkeretet, csak azután állította bele saját magát ebbe a keretbe mint híveiért élő jó papot. Isten a szívekbe ültetett gyengéd érzéseken kívül kemény paranccsal is kötelez minden gyermeket, hogy szüleit tisztelje, szeresse, engedelmeskedjék nekik. Külön áldását ígéri azoknak, akik felnőtt korukban igyekeznek viszonozni mindazt a jót, amit szüleiktől kaptak. De senkit, még a szülőket sem helyezhetjük Ö elébe. „Aki atyját vagy anyját jobban szereti nálam, nem méltó hozzám.'' A végtelenül jó mennyei Atya kemény kézzel nyúlt bele ebben a kérdésben Feri életébe. Október végén sürgöny hozta a hírt édesanyja súlyos betegségéről. Feri sietett haza, de már csak a ravatalhoz érkezett. Otthontartózkodása alatt a nappalt a temetőben töltötte, az éjszakákat átsírta. S megkezdődött újra a belső küzdelem: „megszűnt az ok, ami miatt nem akartál jezsuita lenni, most már mehetsz", „öre(Folytatás a 29. oldalon) Jézus Krisztus élete az alapja annak, hogy ezen a földön élet van. Megkezdődött ugyan már évmilliárdokkal Krisztus előtt. Az életnek azonban az a sajátossága, hogy önmaga igazolását és formáját a jövőből veszi, hogy meghatározói önnön céljai. Az az erő, mely az életet földünkön elindította és megtartotta és felfokozta, a Krisztus életére irányuló vágy és remény. Ebből az életből nyeri el a földön levő egyéb élet az értelmét és létjogosultságát. Krisztus valóban a világ élete, a világ életének ős szerzője. (Eduard Birrer)
