A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-01 / 4. szám
165 FI ATA LÓKNAK Babos István A KERESZTSÉGI SZERTARTÁSOK MAGYARÁZATA II. Igeliturgia — I. 1. Bevonulása templomba Sokszor panaszkodunk, hogy nem sok értelmet látunk az egyház szertartásaiban. Ennek nem annyira a szertartás az oka, hanem mi magunk, mert nem töltjük meg értelemmel azokat. Az emberek között szokásos cselekményeknek és szertartásoknak megvan az általában elfogadott értelme. Nekünk kell belevinni szívünket és lelkünket az elfogadott formákba, hogy általuk föltárjuk belső világunkat. Kezet foghatunk valakivel gépiesen és unottan, mert az illem megkívánja (és semmi kedvünk nincs hozzá). Viszont ha valakit nagyra becsülünk és szeretünk, kézfogásunk kemény, meleg és barátságot fejez ki. Tőlünk függ, hogy mennyire öntjük lelkünket a szertartásokba. A keresztelés szertartása örömteli családi ünnep, mint ahogy a gyermek születése is az. Ezt akarja kifejezni az egyház, amikor az újszülöttet fogadja, és amikor a fogadás után a hívek ünnepélyes körmenettel bevonulnak a templomba. Három alkalom nyílik a körmenetre a keresztelés szertartásában: 1/ bevonulás az igeliturgiához, 2/ átvonulás a keresztkúthoz, 3/ fölvonulás a keresztkúttól a főoltár elé. Nem szükséges, hogy a legrövidebb úton, toronyiránt menjünk. Esetleg körbemehetünk a templomban himnuszokat énekelve, szívünket és lelkünket beleadva az éneklésbe, hiszen a keresztelés örömünnep. 2. A kérésztség a Szentírásban A Szentírásban Isten szól hozzánk. Nem a távoli idők embereihez, hanem hozzánk, élő emberekhez idézi szavait az egyházban. Figyeljünk Isten szavára mint hozzánk intézett személyes felhívásra.
