A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3. szám
128 mondod, császár; távol legyen tőlünk! Reményünket nem a képekbe helyezzük. Ha az Úrnak a képe az, így szólunk: Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia, segíts és üdvözíts minket! Ha szent Anyjának képe, így szólunk: Istennek, a mi Urunknak szent Anyja, járj közben Fiadnál, a mi igaz Istenünknél, hogy üdvözítse lelkeinket! Ha vértanú képe: Szent István, aki véredet kiontottad Krisztusért, aki mint az ő első vértanúja bizalommal szólhatsz hozzá, járt közben érettünk! Bárki vértanú az, aki vértanúságot szenvedett, így szólunk, általuk ilyen imákat ajánlunk fel. Nem úgy van, ahogy te mondod, császár, mintha isteneknek neveznénk a vértanúkat.” A II. niceai zsinat 1200 éves évfordulója alkalmával nézzünk magunkba: a képek tiszteletével kapcsolatban hiteles keresztény meggyőződés és életérzés van-e bennünk? Teljes egyformaságot sem a személyek, sem a különféle hagyományú egyházak között a keresztény hit nem kíván. Itt is áll az, amit már 190 körül Szent Ireneusz megfogalmazott, a húsvéttal és a böjttel kapcsolatos heves vita során: ,,A böjtölés külön félesége a hit egységét erősíti.” U- gyanígy a szentképek tiszteletével kapcsolatos hagyományok és szokások különféleségét nagyon jól átjárhatja a hit egysége. Lelkipásztori megfontolások 8. Sok nyugati katolikus érez manapság erős vonzódást a keleti ortodox egyház litur- Krisztus „nem kézzel készült” ikonja a 20. századból gikus értékei iránt, különösen is az ikonok iránt. Kérdés, hogy ez a vonzódás hűséges-e a II. niceai zsinat szelleméhez. Bizonyos túlzott nyugati elragadtatás folytán az ikon inkább csak művészeti alkotássá vagy kereskedelmi cikké alacsonyul (gyakran fajul el), és elveszti li-
