A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-01 / 3. szám

126

közi szünetekben, vagy a délutáni órákban milyen sok diák térdel a szentségi Jézus oltára körül a kápolnában.

A konviktus szelleme valóban megváltozott. Sokak véleményét tükrözi P. Bíró egyik munkatársának írása: „a konviktus ő alatta a legvirágzóbb állapotát érte el, mind tanulmányi előmenetel, mind a lelki élet szempontjából."

P. Bíró hálatelt szívvel, boldog örömmel élvezte az Úr Szíve áldásának és saját nehéz, fáradságos munkájának szép eredményét. Ö maga írta alázatos egyszerűséggel: „Jól sikerült, kitűnően sikerült minden." És akkor — sikereinek és terveinek tetőpontján — egészen váratlanul kapta rendi elöljáróitól az utasítást, hogy munkakörét mással kell felcserélnie. Pozsonyban a gimnazisták és férfiak kongregációjának vezetését bízták rá.

Fájt P. Bírónak, hogy el kell hagynia a konviktust, de azért volt szerzetes, hogy őszintén készséges és nagy lélekkel engedelmeskedjék. 1910. augusztus 16-án vett búcsút eddigi tevékenységének színhelyétől.

(Folytatjuk.)

Tűz Tamás

HAMVAZÓSZERDÁN

Jó egyszer visszatérni abba, ahonnét vétetett a csont: a csöndben forrongó anyagba, ha teremtő szikrákat ont.

Végső nyugalmadat ne ott várd, nem tárul még föl a titok.

A szem-nem-látta égi oltárt meglátod, ha méhe kidob.

így bujdosunk mi abban föl-le, mi ma dacos fejünkre hull: hamú s kavargó, szürke por.

Becéz, dobál zajongó öble, mígcsak hajónk nem szabadul s a végtelen ölére forr.