A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-01 / 3. szám

101

sok, el nem fogadott megpróbáltatások, rosszul végzett feladatok. Ez áll a missziós országok apostolaira is. Az öregkor tisztulást, megbékélést hoz. „Kiegészítem testemben, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol 1,24.)

2) Szt. Pál idézett szavai utalnak a szenvedés teremtő és egyesítő erejére is. Egyesülünk Krisztussal: belőle merítünk erőt. Egyesülünk az Egyházzal: szenvedésünk által hatékonyan imádkozunk különféle szükségleteiért. Ahogy Krisztus tette a kereszten, és vele együtt, az új világ létrehozásába kapcsolódunk bele — az eljövendő dicsőségébe, amely majd megnyilvánul rajtunk (vö. Róm 8,18).

3) Fontos elemei még a keresztény élet alkonyának a szentségi élet, főleg a kiengesztelődés meg a betegek kenete; az ima szemlélődő jellegének kifejlesztése (Isten üdvözítő működésének saját életünkben való megnyilvánulását igyekszünk a szemlélődéssel átfogni és egységbe foglalni); az élettapasztalat és -bölcsesség átadni tudása és átadása az utánunk jövő nemzedékeknek.

Imádkozzunk tehát, hogy a beteg és idős misszionáriusok élete teljes és derűs legyen!

Az életnek már érett gyümölcséből születik a természetfeletti életnek új magja. Az új, életerős virág sarjadása folytán csökken annak a másik magnak a szenvedése, amely egyre nehezebben lélegzik és lecsupaszodik.

Öröm ez, de erő is. A szenvedés meg a szorongás elfogadása szolgálhatja a misztikus Testet, és segítheti azt, aki elcsügged, és már-már összeroskad keserű egyedüllétében. Nem érdemeljük ezt meg; de ez a közösség értékessé teszi a magányt, és fel tudjuk azt ajánlani; magától megszületik a hálaadás (mint a haldokló Szent Klára esetében): köszönet azért, hogy szeretette lettünk teremtve. Nem öregedhetünk meg úgy, hogy elbóbiskolunk az Úr várásában.

Még magunkkal és magunkban hordjuk a testi vagy értelmi, érzelmi nehézségeket — mint talentumokat, melyeket az Úr ránk bízott, hogy gyümölcsöztes- sük; és ha Ő fokozatosan akarja azokat megkérni tőlünk, számot kell adnunk neki arról, ami megmarad nekünk. Ő irgalmasan felénk nyújtja a karját.

Mindehhez szükségünk van sok segítségre és megértésre azok részéről, akik megadhatják nekünk.

Akarat és értelem minden bizonnyal a legértékesebb természetes adományok, amelyeket kaptunk, mert lehetővé teszik, hogy mélyen megéljük az Életet, mely Szeretet, és megőrzik számunkra „pótolhatatlan személyiségünket". Hogy tudjuk megőrizni, ha Ő úgy kívánja, egészen az Ő érkezéséig, hogy aztán Vele maradjunk. Megőrizni a lámpa kis lángját.

Nyitottnak maradni, elmélyíteni örömben ezt a bensőséges szeretetkap- csolatot Istennel és testvéreinkkel, segíteni a lehetőségek szerint, az érzés és az önátadás közösségében. „Halál, hol a te fullánkod?"