A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

9

jött. Észrevettem, hogy az étkezések alkalmával csendesen félrehúzódott, s az egész úton csak némi vizet ivott.

— Tudja, lelkem — válaszolta érdeklődésemre (még majdnem „gyerek pap” voltam, 26 éves) —, az édes Jézus olyan jó és annyit szenvedett. Igazán semmi ez a koplalás, s nekem öröm, ha érte teszem. . .

Ettől kezdve nem zavart különösebben a népies vallásosság különféle megnyilvánulása. Ha az általam megszokott vallásos kifejezésformáktól eltérővel találkoztam, erre az egyszerű nénire gondoltam, akinek annyira az egész életének középpontja volt Jézus, s aki hősies példájával azóta is tanít.

Hiszen ez minden keresztény célja: bensőséges és meghitt kapcsolatot kialakítani Jézussal, belőle táplálkozni, élni és örvendezni, és a róla szóló hírt továbbadni. Hisz sokan élik életüket panaszkodva, mint Jób a mai olvasmányban. Hisz ma is megbolydulnak az emberi közösségek, ha az ő hiteles arca, szava, szeretete felragyog, mint ahogy a mai evangélium tudósít: „az egész város ott tolongott az ajtó előtt”, mindenki őt kereste. Hisz minden keresztény felkiálthat Pál mai szentleckéjében hallott szavaival: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”

Péter, a „kőszikla”, a megfeszített Jézust hirdeti, akit kevéssel korábban háromszor is megtagadott, s akit Isten „Úrrá és Messiássá” tett. Pál, a korábbi véres egyházüldöző, keserves athéni kudarca után végleg megtanulja: egyedül a megfeszített Jézus Krisztusról kell tudnia. Miki Pál és vértanútársai, akikre tegnap emlékeztünk, a haláluk módjában is a Mestert hirdették: keresztre feszítették valamennyiüket.

Sorolhatnánk végeérhetetlenül: akiknek életébe valóban belépett Jézus, azok számára új időszámítás kezdődött, azoknak újjáteremtődött ez a világ, azokból az élet, a béke, az öröm üzenete ezernyi módon, de az ő egyetlen nevének végtelen ege alatt árad a világba.

(Sajgó Szabolcs)

Február 14 - ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP AZ IRGALOM HATÁRAI

A szentmise olvasmányai:

Lev 13,1-2.44-46; IKor 10,31-11,1;Mk 1,40-45.

Elgondolkodtató, ahogy a vallásos emberek egy része manapság az AIDS-betegségről gondolkodik: Isten büntetésének gondolják, az erkölcstelen emberekre mért, jól megérdemelt isteni csapásnak.