A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-02-01 / 2. szám
74 Molnár István / £n meg a keresztenysegem Voltam Tuskóéknál. Igaz, a vallásról nem esett szó; de azért mégsem bántam meg, hogy átmentem. Lali volt otthon, meg az apja. Szívélyesen fogadtak. Hogy mi járatban vagyok? Óvatosan megkérdeztem, hogy itthon van-e Rózsika. Tuskó bá' hunyorított, és azt mondta, hogy nem- LENYOMOZOM A sokára hazaér majd, és hogy üljek le. Alighogy letelepedtünk, megint az öreg kezdett KERESZTÉNYSÉGET beszélni. A nősülésre terelte a szót. Eleinte nem egészen értettem, hogy miért, és lestem az alkalmat, hogy előhozakodjak a magam kérdéseivel. De ő Rózsikéra terelte a beszédet. Úgy látszik, félreértett. Hiszen én csak azért kérdeztem, hogy valamivel megindítsam a beszélgetést. Szóval a Rózsika . . . Hogy milyen derék, házias, és a fodrászüzemben milyen jól keres stb. stb. Aztán meg rólam kezdett érdeklődni, és hogy lassan itt az ideje, hogy megnősüljek, meg ilyesféléket mondott. Lali a kályha előtt ült, és újságot olvasott. Néha nagyokat ásított, és tekintetével tudtunkra adta, hogy nagyon unja a mi beszélgetésünket. Magam is azon voltam, hogy mihamarább kijjebb kerüljek. De az öreg Tuskó nem engedett. Addig csűrte-csavarta a dolgot, míg a végén kibökte, hogy mi ketten — már tudniillik a Rózsika meg én — jó parti lennénk. Elpirultam, és azt mondtam, hogy egyelőre még nincs szándékomban megnősülni. De az öreg kiérezhette a szavamból, hogy nem beszélek őszintén, és azért még jobban rákapcsolt. Hosszú vita fejlődött közöttünk a házasságról. Én anyámra gondoltam meg a testvéremre. Tavaly volt nálunk a huszonötéves házassági évforduló, és tudom, hogy Tuskó már a második asszonnyal él együtt. Gyerek innen is, onnan is. Hát köszönöm, én ebből nem kérek. De ő váltig hajtogatta, hogy a boldogságot keresni kell, és hát igaz, hogy jobb, ha az ember egy asszony mellett találja meg azt, de ha nem, jogában áll másutt kutatni utána. Aztán megint visszakanyarodva a mi ügyünkre, mintegy kedélyesen, tréfának szánva a dolgot — de valójában komolyan vette, láttam rajta — előállt a nagy ötletével: hát kössünk próbaházasságot! Ha nem sikerül, szabadok vagyunk! Ha sikerül, véglegesítjük! Egy modern embernek így kell gondolkoznia! Végigfutott rajtam a hideg. Valami undorféle. Anyámra és húgomra gondoltam. Aztán meg édesapámra. Tiszta, becsületes arcára.
