A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-02-01 / 2. szám

58

A mai szentírási szövegek Isten nagyságára és jóságára irányítják a tekintetünket. Lelkünk minden körülmények közti békességének, az élet feletti örömünknek, a jövőbe mindig reménnyel tekintő szívünknek a gondviselő Istenbe vetett, élő hitünk a kiapadhatatlan forrása. Állítólag Edith Piaftól származik a mondás, hogy az emberben három alapvető ösztönkor van: a létfenntartó, a fajfenntartó - és a bajfenntartó . . . Talán már mindenki kapta magát azon, hogy amikor semmi komolyabb problémája nem volt, addig nem nyugodott, míg ki nem talált valamit, ami miatt aggódhatott. . . A gondviselő Istenben a bizalmunk akkor nem üres, képmutató, önbecsapó és hiábavaló szó, ha akkor is erőt, reményt ad, mikor már semmi „értelmes”, „földi” reményre nincs okunk.

Izaiás próféta a magzatáról meg nem feledkező anyához hasonlítja Istent a mai ószövetségi olvasmányban, ezzel akarván éleszteni a reményt a babiloni fogságban elcsüggedt zsidókban. Jézus ajkán Isten atyai alakja a bizalom forrása, a mi bizalmunknak is. Annak a számára nem okoz problémát Istenben a női és férfi princípiumoknak a felragyogása, aki megértette, hogy Istent a teremtett világban minden csak töredékesen tükrözi, s hogy Isten mindig nagyobb minden elképzelt jóságnál, gondoskodó szeretetnél.

Hasonlatainkkal különben is bajba jutunk, hisz hányszor hallani lelketlen szülőkről, akiktől meg kell védeni gyermekeiket, édesanyákról, akik már a méhükben elpusztítják magzatukat, édesapákról, akik leráznak magukról minden apai feladatot, kötelességet.

Hogy a gondviselés, a belé vetett bizalom nem jelent megszabadulást a keresztektől, arra a gondviselést hirdető Jézus élete a legjobb példa. A gondviselésre építő ember életét nem az jellemzi, hogy mindene megvan, hisz akkor már az egész világ régen mélyen hívő lenne.. . hanem hogy elsősorban Isten országát és annak igazságát keresi. Az ilyen embert életének semmilyen fordulata nem ábrándítja ki, aggasztja és keseríti el, mert már megtalálta és elveszíthetetlenül birtokolja azt az igazgyöngyöt, azt a kincset, melyért mindenről lemondott, és amelyért mindent kész odaadni: az élő, végtelen Isten barátságát.