A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
567 Problémák is Megoldások A „CSÖVES KÉRDÉS" Ezen a címen írt szociológiai tanulmányt Kőbányai János 1980- ban, a Kultúra és közösség c. folyóiratban. A probléma budapesti jelentkezéséről szóló írás utolsó részét másoljuk át olvasóinknak elmélkedő megfontolásra. Hogyan lehetne rajtuk segíteni? Ez a kérdés, s nem a szerencsésebb körülmények között összakapart-örökölt személyi tulajdon kisszerű, agresszív védelme. Az egyenlő jogokat és kötelességeket nem célszerű és igazságtalan egyenlőtlen körülmények között élő embereken követelni. Tudom, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok sorsa megoldhatatlan társadalmunk általános problémáinak megoldása nélkül. Ez azonban a bizonytalan jövőben van, a csövesek viszont itt és most zavarják — kit így, kit úgy — nyugalmunkat. S hogy a semmit meg nem oldó szavakat ne szaporítsam — tüneti, hangsúlyozottan tüneti megoldásként — a kellemetlen szomszédság megszüntetésére lenne egy szintén itt és most megvalósítható javaslatom. A Fővárosi Tanács egy kiköltözött üzem, még néhány évig (kapacitás hiányában) le nem bontott épületét bocsássa a csövesek rendelkezésére. Ahol még használhatók a zuhanyozók, csapok, vécék. A kiürült géptermekben pedig számtalan (például a honvédségtől kiselejtezett) emeletes vaságy elfér. Alhasson itt mindenki egy tízesért, akinek nincs hol lehajtania a fejét Budapesten. Elüldögélhessen, cigarettázhasson, rejtvényt fejthessen, tévét nézhessen, egy eső-, hideg- és rendőrbiztos helyen. Bujkálás nélkül. Egy ilyen szállás kialakítására, berendezésére bizonyára lehetne társadalmi segítséget mozgósítani. Elhoznák ide munkájukat szívesen fiatal orvosok, építészek, pszichológusok, pedagógusok, művészek, társadalmi szervezetek. Több rockegyüttes — a Beatrice régóta tervezett már ilyet — adna ingyenkoncertet az ügy érdekében. Fesztivált lehetne szervezni, s ez valódi szolidaritási ünnep lenne. De maguk a csövesek végeznék a legodaadóbb munkát saját menedékükért. Lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy bebizonyítsák: értelmes emberi célokért emberi módra tudnak dolgozni, lelkesedni. Ezeknél az ijesztően vad, faragatlan, koszos, kivert nagyvárosi farkasoknál nincs érzékenyebb, hálásabb, toleránsabb befogadó közeg a szeretetre, emberi szóra, odafigyelésre. Egy ilyen akció a maga praktikusságán túl terápia is lehetne társadalmi rehabilitációjukra. Ehhez azonban nem elég az „enni", „szeretni", „vasárnap i
