A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-02-01 / 2. szám

54 nem értitek, miért kell kizárva lennetek a döntések meghozatalának folyamatából, abban az országban, amelyben születtetek, azért, mert négerek vagytok. . . De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Isten nem halt meg. Nem, nem halt meg, velünk él és szenved ebben a helyzetben. Ezért kérünk benneteket szünet nélkül Isten nevében és a békesség nevében, hogy legyetek türelmesek." Imádkozzunk, hogy Isten adja meg afrikai testvéreinknek a tü­relmen és a szükséges lelkierőn kívül az igazságosság jegyében békés és harmonikus életet. Mócsy Imre A HÚSVÉTI MISZTÉRIUM EGYSÉGÉNEK MEGBONTÁSA? A húsvét misztériumának egységét a keresztény hagyomány alapján nem azoknál kell sürgetni, akik Krisztus keresztjével és szen­vedésével is foglalkoznak. Hisz éppen azért foglalkoznak vele, mert tudják, hogy Krisztus feltámadt és él. Azokkal szemben kell hangsú­lyozni, akik csak a föltámadás öröméről akarnak tudni, de elfelejtik a keresztet és a szenvedést. Ezeknek is szól az Úr Jézus szava: „ Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen a di­csőségbe?’’ (Lk 24,26) Szent Pál ugyanabban a levélben, amely a feltámadásban való hit fontosságát hirdeti (lKor 15), lelkesen beszél a győzelemről: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? (lKor 15,55; vő. íz 25,8; Oz 13,14) igen, ugyanabban a levélben kijelenti, hogy nem akar másról tudni, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről (lKor 2,2), s mikor külde­téséről beszél, megvallja:,,Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét’’ (lKor 1,17). — Tudja, hogy a kereszt balgaság azoknak, akik elvesznek (uo. 1, 18), de bátran kimondja: ,,Mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő ugyan a zsi­dóknak botrány, a pogányoknak pedig balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten böl­csességé' (lKor 1,24). Ezért vallja meg a rómaiaknak: „Nem szégyel­lem az evangéliumot, hiszen az Isten üdvösséget hozó ereje minden

Next

/
Thumbnails
Contents