A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-10-01 / 10. szám
477 III. Mit jelent a többször használt „teljes értékű Eucharisztia” kifejezés? 1. Az átlényegülés katolikus dogmájával adhatjuk meg a további pontos kifejtést. Az eucharisztikus könyörgés, főleg pedig az átváltoztató szavak elmondásával megszűnik a kenyérnek és bornak kenyér- és borértelme, -célja, lénye- ge;a továbbra is megmaradó kenyér-és borkülső ezentúl már a megdicsőült Krisztus lényegét hordozza, azzal az értelemmel és céllal, hogy Krisztus maga körül létrehozza és építse az Egyházat, és hogy szentségi táplálékunk legyen. Tehát a katolikus, az ortodox és ókatolikus közösségekben megtörténik az átlényegülés, Krisztus megváltó müvének ez a szentségi megjelenése. Ezt a katolikus Egyház évszázadok óta mindig így tarja az ortodoxokról és az ókatolikusokról. 2. A protestánsok úrvacsorájáról a katolikusoknak évszázadokon keresztül nagyon elmarasztaló véleményük volt, amely sokszor becsmérlés formájában is kifejeződött. (Mint ahogy ez fordítva is megtörtént.) Századunkban az ökumenikus kapcsolatok hatásaként az úrvacsora pozitív értéke került előtérbe, és ma ez határozza meg a vele kapcsolatos felfogásunkat. A II. vatikáni zsinat ezt tanítja: ,,Hitünk szerint nem őrizték meg sértetlenül - főleg az egyházirend szentségének híján - az Eucharisztia misztériumának teljes gazdagságát. Az úrvacsorában mégis Urunk haláláról és feltámadásáról emlékeznek; így megváltják, hogy az a Krisztussal való életadó közösséget jelenti, és várják az ö dicsőséges eljöttét.’’ IV. Milyen gyakorlati következményekkel jár mindez a katolikus hivő számára? A múlt felfogása és törvényhozása szerint általában tartózkodnia kellett attól, hogy más egyházközösségek, felekezetek istentiszteletén részt vegyen; az pedig szigorúan tilos volt, hogy tevékenyen be is kapcsolódjon, főleg, hogy áldozzon, mint ahogy a nem katolikusoknak is tilos volt katolikus misén áldozni. A II. vatikáni zsinat nagyon világosan megfogalmazta a szent dolgokban való közösség mai alapelveit: ,A közösben végzett szent cselekményeket nem szabad úgy tekinteni, mint a keresztények egységének helyreállítására válogatás nélkül használandó eszközt. Az ilyen közös cselekvés főleg két irányelvtől függ: az Egyház egységének kifejezésétől, és a kegyelem eszközeiben való részesítéstől. Az egység kifejezése többnyire tiltja a közös cselekvést. A kegyelem elnyerése olykor ajánlatossá teszi.” Nézzük mármost ezeknek az elveknek a fényében az Eucharisztiával, még pontosabban az áldozással kapcsolatos különféle konkrét kérdéseket. 1. Rendes körülmények között katolikus embernek nem szabad keleti ortodox vagy ókatolikus misén magához vennie az Oltáriszentséget. Ha azonban olyan országban vagy vidéken tartózkodik, ahol (akár római, akár keleti szertartású) katolikus Eucharisztán nem tud részt venni, akkor megáldozhat a keleti ortodox vagy ókatolikus szent liturgián is. Katolikus részről erre eleve megvan a felhatalmazása; utána kell járnia, hogy a helyi nem katolikus egyházközösség is megengedi-e ezt neki. Többnyire nem fog nehézségbe ütközni; de pl. az Áthosz hegyen aligha kap ilyen engedélyt. Gondolnia kell arra is, hogy az áldozás gyakoriságával vagy a szentségi böjtnek nyugati módjával ne keltsen megütközést a keletiek között. Ugyanez áll betegségre vagy más szorult helyzetre (pl. egyházüldö
