A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-10-01 / 10. szám

469

datot: elnyomott tudatból átmenjünk igazi felszabadított tudatra.” — Ebbe az összefüggésbe tartozik az egyházi bázisközösségek születésének és fejlődésének fontossága. Ezekben kezdődik meg a felszabadulás folyamata. Elsőnek felszabadul a szó, a hang. A szegények rádöbbennek arra, hogy ők is személyek, van mondanivalójuk, és a többiek hallgatnak rájuk. Ha ott van egy pap vagy püspök, az is komolyan veszi a szavukat: ez a felszabadulás első győzelme. — Századokon keresztül hallgattak a szegények, tapasztalatra és bölcsességre tettek szert, és most sok mondanivalójuk akad. Nem a fejlődésben elmaradottak ők, hanem elnyomottak. Az út nem az elmaradottságból a fejlettségbe, hanem az elnyomásból a felszabadulásba vezet. — A bázisközösségekben a szegények arra készülnek fel, hogy Jézus kovásza legyenek: társadalmi, bíráló, prófétai, átalakító, megújító kovász.

— ,,Ebben a lelkipásztori munkában a két nagy nehézség a paterna- lizmusból (atyáskodó irányításból) és a fatalizmusból (a megmásíthatatlan sorsba beletörődésből) ered; évszázadokon át ezek táplálták szegényeink életét.”

5. „Nekünk, lelkipásztoroknak, mielőtt beszélnénk, meg kell tanulnunk, hogy hallgassuk népünket, embereinket. Olyan sokáig maradtak hallgatagok, alárendeltek, elnyomottak; sok a mondanivalójuk. Van azonban egy mélyebb ok is: kérésztségükkel és aztán bérmálásukkal tagjaivá váltak a próféta és mester Jézus Testének. Birtokukban van a hit adománya és érzéke. Jogukban áll, hogy kifejezzék hitüket az idők jeleinek összefüggésében. Isten az ő szájukkal is beszél. Nyilvánvaló, hogy ránk, a pásztorokra tartozik, Péter utódával közösségben, hogy a hitelességet megítéljük; ez azonban nem jelenti azt, hogy az őprófétai hozzájárulásuk nem nagyon fontos.”

6. Az egész lelkipásztorkodás irányvonalát Isten egész népe együttesen felelős közösségének és részvételének kell meghatároznia.