A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-09-01 / 9. szám

394

saságába, akiknek a segítségével Pakisztánba került, apáca lesz. Lehet, férjhez megy, és a családi élet lesz keresztény tanúságtételének főterülete.

Fölmerül olykor a kérdés, mi könnyebb: egyetlen hősi aktussal (vértanúság) szentté lenni, avagy évtizedeken át hűségesen és csendben, névtelenül szolgálni. A válasz legtöbbször előre kész (hisz olyanok teszik fel a kérdést, akiknek közvetlen — keserves — tapasztalataik az utóbbinak a nehézségeiről vannak): nyilván könnyebb egyszerre „letudni a megszentülés feladatát”. Annak a puszta ténye, hogy az ilyen válasz szerinti „könnyű út”-ra mégis olyan kevesen vállalkoznak (pedig a világ elég bőven szolgáltat alkalmat rá), mutatja, hogy baj van a válasszal.

Jézus mai példabeszéde jó fricska az üdvösségre „kacsingató”, a személytelen kötelességteljesítésben kimerülő, az emberi kiválóság mennyei elismertetésére áhítozó. . . vallásos magatartásnak. Mikor az emberi viszonylatban és megvilágításban megszokott igazságosság- és méltányosságérzékünket alkalmazzuk Isten és a világ kapcsolatára, akkor fényesen igazoljuk Izaiás prófétának az Urat idéző, ma hallott szavait: „Ahogy az ég magasabb a földnél, ugyanígy magasan fölülhaladják gondolataim és utaim a tiéteket.”

Az üdvösség mindig Isten túlcsorduló mértékkel mért ajándéka marad, aránytalanul fölülmúlva legnagyobb érdemeinket is. Bár megvan a vallásos életnek a maga nehézsége — meredek az üdvösségre vezető út —, mégis, aki „az Úr szőlőjében” (a keresztény hivatása szerinti életben) „a nap terhét és hevét” érzékeli elsősorban, annak i- gen megszívlelendők Pál apostol előbb felolvasott szavai: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.”

A keresztény élet az Isten barátságával megajándékozott és kiteljesített ember élete, egy pusztuló égbolt alól az örök és a végtelen személyes távlataira kinyílt élet. Az ilyen élet számára pedig egyaránt gyönyörű mind a vértanúság, mind pedig az évtizedeken keresztül való hűséges helytállás útja. Hisz mindkettő ugyanoda vezet, és mindkét úton maga Krisztus a hívő ember hűséges és boldogító útitársa. És mindkét út egész embert kíván.