A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-08-01 / 8. szám

348

ehhez pedig hozzátartozik a prófétaság. Ez a felelősség nem egyforma, helyzetünk szerint változó, de megvan. Fel kell lépnünk,és figyelmeztetnünk kell, amikor arra lehetőség és szükség van. „Aki hallgat, beleegyezését látszik adni abba, ami történik”. A „Néma Többség”, amely sokszor tehetetlensége vagy gyávasága miatt hallgat, sok mindenért felelős. Sokszor elég egy bátor hang, egy erélyes felszólaló, hogy felébressze a bárgyú tömeg lelkiismeretét. (így mentette meg Dániel Zsuzsannát,és juttatta méltó sorsára a két hamis vádlót.)

Ha egyedül hatástalan a szavad, igazad tudatában keress társakat; ha azokra sem hallgat az, aki tévúton jár, akkor iparkodj megnyerni a közösséget, szólj az egyháznak. A mi erőnk nem önmagunkban van, hanem közösségünkben, amely az Úr nevében van együtt. Az ilyen közösséget Jézus jelenléte és szeretete tartja össze, az ilyen közösségnek Jézus a feje.

A keresztényeknek nemcsak életük példájával kell tanúságot tenniök, hanem amikor arra alkalom van, szót is kell emelniök mellette. Isten ügyét szolgáljuk és testvérünk javát, amikor sikerül valakit a téves útról a helyes útra vezetni. Mi magunk is vegyük jó néven, ha testvéreink figyelmeztetnek. Néha talán félreértenek, mégis vegyük a figyelmeztetést mint a törődés és a szeretet jelét.

B. J.

Szeptember 13 - ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP „ATYÁNK, BOCSÁSS MEG,

AHOGY MI IS MEGBOCSÁTUNK!”

A szentmise olvasmányai:

Sir 27,30(33)—28,7(9); Róm 14,7-9; Mt 18,21-35.

Emberi életünk csupa összeütközés, ellentmondás. Más az, amit szeretnénk, és más az, ami megvalósul. Nagyon sokszor az emberek is másképp cselekszenek, mint ahogy azt mi elvárjuk, ahogy azt mi szeretnénk. Néha tudatosan ellenszegülnek nekünk, néha megcsalnak, néha tudatlanságból cselekszenek másképp, mint ahogy mi elterveztük. Innen a bosszúság, harag, néha még a bosszú is. Megcsalva érezzük magunkat, meghiúsítva terveinket.

De vajon nem így viselkedünk mi magunk is nemegyszer Isten ellen? Néha tévedésből, néha hanyagságból, néha tudatosan, amikor pl. elmulasztjuk megtenni azt, amit kellene, és így okaivá válunk mások szenvedéseinek, kárának.