A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-07-01 / 7. szám

311 Molnár István / ín meg a kereszténységem Odakint már szürkült, a hajnali fény beszűrődött a sátorba. Óvatosan kifűztem a nyílását, hogy a srácokat föl ne ébresszem, és ki­lestem. Az idei május első hajnala csodálatos erő­vel csapott meg. Az ég derült volt, az erdő csen- KOKI TITKA II. des és mozdulatlan, szél sem fújt. Kimásztam a sátorból,,és nagyot nyújtóztam. Jólesett dermedt tagjaimnak. Kokiék sátra ott sötétlett a tisztás másik oldalán, némán, ami szokatlan do­log, mert hiszen a Kokiék sátráról van szó. Egyszerre csak elpittyentette magát egy madár az erdőben. Elő­ször csak bátortalanul. Aztán megismételte. Valahonnan felelet ér­kezett. Az ég rózsaszínűvé lett felettünk,és az előtte magasodó Pré­dikálószék csúcsa fényleni kezdett. Igen, felkelt a nap, lassan elöntöt­te a fény a hegyoldalt, és kikergette a völgy mélyéből az éjszakát. Mintegy varázsütésre megéledt az erdő. Nem látszott semmi, csak fa és fiatal lomb, és mégis ezernyi hangot adott és ezerféleképpen. Már régóta nem imádkoztam, pláne reggel, de most akaratlanul is keresz­tet vetettem. — Mi ez? Mi történt velem? A nap a hegygerinc fölé emelkedett, éreztem meleg sugarát. A harmatos tisztás is megéledt. Ostoba bogárkák mászkáltak esetle­nül ide-oda,és valami légyféle zümmögését hallottam magam körül. — Istenem — suttogtam és megdöbbentem a saját hangomtól, meg attól, hogy körülöttem él, mozog, nyüzsög minden. — Ezt nem teheti más, csak Isten — gondoltam szinte akaratlanul. — Mi az, hogy a Természet? Az élet Isten nélkül holt, mint az erdő, mező nap­sugár nélkül. Magam sem tudom, hogyan, Tuskóék jutottak eszembe. A kipingált Rózsika. Itt semmi sem festett körülöttem, minden ere­deti színében ragyog, nincsenek itt mesterkélt, affektált hangok, itt minden önmagát adja, úgy, ahogy ... a Természet elrendezte? — Egy frászt! — nyílt meg a szemem valamiképpen belül — ahogyan Isten alkotta! Az Isten élet,és az Isten éltető! — Hahó — nagyot kiáltottam,és az erdő hangosan visszhangzóba! — Hahó! — ismé­teltem meg teljes ujjongással — Hahó! — Megőrültél? — jelent meg Koki álmos feje a sátor nyílásá­ban. — Fölébreszted a farkasokat,és megesznek bennünket.

Next

/
Thumbnails
Contents