A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
311 Molnár István / ín meg a kereszténységem Odakint már szürkült, a hajnali fény beszűrődött a sátorba. Óvatosan kifűztem a nyílását, hogy a srácokat föl ne ébresszem, és kilestem. Az idei május első hajnala csodálatos erővel csapott meg. Az ég derült volt, az erdő csen- KOKI TITKA II. des és mozdulatlan, szél sem fújt. Kimásztam a sátorból,,és nagyot nyújtóztam. Jólesett dermedt tagjaimnak. Kokiék sátra ott sötétlett a tisztás másik oldalán, némán, ami szokatlan dolog, mert hiszen a Kokiék sátráról van szó. Egyszerre csak elpittyentette magát egy madár az erdőben. Először csak bátortalanul. Aztán megismételte. Valahonnan felelet érkezett. Az ég rózsaszínűvé lett felettünk,és az előtte magasodó Prédikálószék csúcsa fényleni kezdett. Igen, felkelt a nap, lassan elöntötte a fény a hegyoldalt, és kikergette a völgy mélyéből az éjszakát. Mintegy varázsütésre megéledt az erdő. Nem látszott semmi, csak fa és fiatal lomb, és mégis ezernyi hangot adott és ezerféleképpen. Már régóta nem imádkoztam, pláne reggel, de most akaratlanul is keresztet vetettem. — Mi ez? Mi történt velem? A nap a hegygerinc fölé emelkedett, éreztem meleg sugarát. A harmatos tisztás is megéledt. Ostoba bogárkák mászkáltak esetlenül ide-oda,és valami légyféle zümmögését hallottam magam körül. — Istenem — suttogtam és megdöbbentem a saját hangomtól, meg attól, hogy körülöttem él, mozog, nyüzsög minden. — Ezt nem teheti más, csak Isten — gondoltam szinte akaratlanul. — Mi az, hogy a Természet? Az élet Isten nélkül holt, mint az erdő, mező napsugár nélkül. Magam sem tudom, hogyan, Tuskóék jutottak eszembe. A kipingált Rózsika. Itt semmi sem festett körülöttem, minden eredeti színében ragyog, nincsenek itt mesterkélt, affektált hangok, itt minden önmagát adja, úgy, ahogy ... a Természet elrendezte? — Egy frászt! — nyílt meg a szemem valamiképpen belül — ahogyan Isten alkotta! Az Isten élet,és az Isten éltető! — Hahó — nagyot kiáltottam,és az erdő hangosan visszhangzóba! — Hahó! — ismételtem meg teljes ujjongással — Hahó! — Megőrültél? — jelent meg Koki álmos feje a sátor nyílásában. — Fölébreszted a farkasokat,és megesznek bennünket.
