A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

265

— Na ne enyelegjetek! Induljunk! - indítványozta Lali, és talpra ugrott.

— Hát ha már nem hagysz aludni, nem bánom, induljunk.

Koki, Csusza feltápászkodtak, felsegítették egymás batyuját, én is fellendítettem hátizsákomat, és útnak eredtünk.

— Hova megyünk most? — kérdezte még mindig álmosan

Koki.

— Koki, ilyet nem illik kérdezni — utasította rendre Csusza, a kebelbarátját —. Megyünk,és kész. A Lali tudja, hogy hova vezet.

— De én szeretném tudni, hogy hova vezetnek. Én nem vagyok birka, hogy a kolompos után menjek.

— Koki, hiszen éppen az a jó, hogy nem tudjuk, hová megyünk. Ez benne a pláne. A Kolumbusz sem tudta, hogy hová megy, és felfedezte Amerikát.

— Hát nem bánom, csak egy jó táborhelyet fedezzünk fel, ahol tovább lehet aludni.

Most én is közbeszóltam:

— Nézd, milyen csudaszép itt minden, Koki! Ne aludd végig az

utat!

— Azt nem is lehet, mert leesel a sziklákról — vetette oda Lali.

— Micsoda?! Sziklákon fogunk mászni?! Csusza, teljesen felébredtem. Meg vagy velem elégedve?

És bizony hét óra lehetett, mire a Rám-szakadék aljára értünk.

— Csusza, mit szólsz, született zerge vagyok, mi? — szólt Koki, miközben a sátrát szerelte.

Csusza nem felelt. Ide-oda kóborolt a kis füves térségen, és alkalmas táborhelyet keresett. Mi is Lalival a sátorunkat állítottuk fel, s közben magamban megállapítottam, hogy Kokiban tényleg van valami zergehajlam. A szakadékban hajmeresztő ügyességgel ugrálta végig a sziklákat, s közben mindnyájunkat szóval tartott. Mintha oda se figyelne. Pedig néha igazán kellett ügyelni, hogy hova lép az ember. A szakadék alján tábla hirdeti: Csak gyakorlott turistáknak! - ,,Hm - gondoltam magamban —, jó, hogy épp bőrrel leértünk!"

Hamar elaludtam. Talán még Kokinál is hamarább. És arra ébredtem, hogy fázom.

Folytatjuk