A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
264 a nyelvelő, kiáltozó, nevető kocsiban. Alig telepedtünk le, már indult is a szerelvény. A Margitsziget zöldelő fái frissen nyúltak a kék, tavaszi égbe, s a másik oldalon az óbudai hegyek is az élet indulását jelezték virágba boruló gyümölcsfáikkal. Egyszóval minden nagyszerű volt! És én nem is sejtettem, hogy hova fog fordulni ez a vidáman induló kirándulás . . . Minden simán ment. Délután kettőre felértünk a Dobogókőre, és ott megebédeltünk. Aztán kifeküdtünk a napra, hogy majd alszunk egyet. A srácok rövidesen hortyogtak is, de nekem nem jött álom a szememre. Hanyatt feküdtem, és bámultam az eget. Könnyű, vidám felhők húztak át felettem, formájukat gyakran változtatva, mint valami arcfintorokat vágó hebehurgya gyerek. Madarak csipogtak és trilláztak az erdőben, bogarak zümmögtek körülöttem, s a turista- szálló másik oldaláról hangos kacagás és hancúrozás hallatszott ide. Nem is értem, hogy tudnak ezek itt aludni! Csuda illat töltötte be a levegőt, és mélyet szippantottam belőle, mikor hirtelen, magam sem tudom miért, eszembe jutott, hogy ma vasárnap van . . . Aztán azt gondoltam, micsoda szép vasárnap ez! Hiszen itt minden örül és imádkozik körülöttem! — Magam is megijedtem erre a gondolatra. Honnan került ez belém? De egyszerre végeszakadt mindennek mert egy álmos arc fölém hajolt: — Mia, klapec, hát nem alszol? — Hát ha nem hagysz, te átok! — feleltem kitérően. — Mi az, hogy nem hagylak! Már öt óra! Igazán ráértél volna! — Lali — mondtam kis szünet után —, csuda szép itt minden! — Hagyjuk a költészetet, fiam. Pakoljunk és induljunk. Sötétben nem jó sátrat verni! Hé, srácok! Riadó! Lali éktelen sebességgel rázta meg Kokit meg a Csuszát. Nyögés, hörgés, kelletlen szuszogás volt a válasz. De Lali mindent elkövetett, hogy életet verjen a srácokba. Lassan magukhoz is tértek. — Mit álmodtál, Koki? — érdeklődött Csusza. — Azt, hogy a Lali fel mert kelteni, és szétvertem a pofáját. — Koki, ez így nem jól van — igazítja helyre Csusza —. Lali fel akart kelteni, s te tudtára adtad, hogy még nem alkalmas az idő az ébresztésre. Csak udvariasan, fiam, mindig csak udvariasan! Hogy mit kell kiállnom ezzel a Kokival! Sohasem lesz szobatiszta. — Öááá! — ordított Koki — Öááá! — Aztán karjait széttárva nagyot ásított.
