A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

249 3. Vendégszeretet. Az első olvasmány egy épületes történet Elizeus életéből. Egy minden földi jóval rendelkező, de ugyanakkor boldogtalan — mert gyermektelen — asszony vendégszeretetét ju­talmazza Isten. Az evangélium szerint a Krisztus követét befogadó személynek nem marad el a jutalma, mert az igehirdető személyében magát Krisztust fogadja be. Az első keresztények életében (vö. pl. ApCsel 2, 42—46) fontos volt a vendégszeretet, a mi életünkből sem hiányozhat. Július 5 - ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP A TÖRVÉNY VAGY A SZERETET ISTENE? A szentmise olvasmányai: Zak 9,9-10; Róm 8,9.11-13; Mt 11,25-30. J. Jungmann S.J., az innsbrucki egyetem híres liturgiatanára fiatal pap korában vasárnaponként kijárt segíteni a déltiroli plébá­niákra. A lelkes fiatal papot megdöbbentette, hogy a hívek az evan­géliumot és a szentségben felajánlott kegyelmet nem úgy tekintették, mint Isten felénk fordoló jóságát, hanem mint rájuk rótt kötelességet. Ez a helytelen magatartás, a dolgokhoz való téves hozzáállás eltorzí­totta szemükben Isten jóhírét. A feléjük irányított és választ váró sze­ret etet szolgai kötelességteljesítésnek tekintették. Ebből a példából lát­szik, hogy nemcsak az a fontos, hogy mit látunk, hanem az is, hogy a megfelelő szellemben és magatartással közelítsük meg a dolgokat. Egy ilyen helytelen hozzállást akar a mai evangéliumi szakasz helyre­állítani. A mai szövegrészt megelőzi Máté evangéliumában a tanítvá­nyoknak adott oktatás. Ebben figyelmezteti őket Jézus, hogy ke­mény sors vár rájuk, de nem szabad félniök, mert az Ő nevében kap­ták küldetésüket. A mai szövegrész után a 12. fejezetben Jézus és a farizeusok közötti vitákról értesülünk. Jézus minden lépését figyelve a farizeusok ki akarják kezdeni Őt. A tnítványok küldetése és a fari­zeusok elítélése között van a mai szövegrész. így érthető, hogy Jézus miért ad hálát Atyjának azért, hogy a ,.bölcsek és okosok” (azaz a jogi szakértők, akik kákán is csomót keresnek) elől elrejtette ezeket (Isten országának titkait), és a kicsinyeknek (azaz a tanítványoknak, akik gyermeki bizalommal vannak hozzá) kinyilatkoztatta. A farizeusok törvényes alapra helyezték Isten és az emberek közötti viszonyt: megtartom a törvényt, kijár számomra a jutalom. Isten minden bizonnyal nem hálátlan. De a vele való kapcsolatunk

Next

/
Thumbnails
Contents