A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

226

hatvanas években soha nem jutott volna eszünkbe, hogy megkérdőjelezzük az Egyház szerint értelmezett feleség- és anyahivatásunkat. Nem volt hely a kételkedés számára. Legnagyobb gondunk az volt, hogy természetes módszerekkel tartsuk tiszteletben a gyermekek születése közötti időszakokat. Közülünk sokan elméleti síkon értelmezték az Egyházat. A lelkiismereti kérdésekre mindig készen voltunk a válasszal, bár gyakran csupán intellektuális játékról volt szó.

Felfogásom az Egyházról történelmi kutatásaim révén kezdett el lassanként változni. Meg kellett állapítanom, hogy az Egyház ellentmondásokkal teli történelemben öltött testet. Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem: a tudományos megismerés és a hibátlan Egyházról alkotott idealizált kép közötti ellentét összeegyeztetése nyitotta meg számomra a hit útját.

A második szakasz gyermekeim kérdéseivel kezdődött. Előregyártóit válaszaim nem állták meg a helyüket lényegre törő kérdezős- ködéseikkel szemben. A kételkedés volt a hit kezdete, a csend a párbeszédet indította el. Szokásunkká vált, hogy együtt imádkozzunk; közösen kiválasztottunk egy-egy bibliai szakaszt. A gyermekek keresztény magatartása gyakran a többiek gúnyolódását váltotta ki az iskolában. A legjobb segítséget ebben az esetben a zsoltárok nyújtották, így az évek során ismeretséget kötöttünk a Bibliával. Az írások által lassanként megismertük a kinyilatkoztatást.

Ha megvizsgálom az Egyházban betöltött szerepemet abban az időszakban, amelyben gyermekeim mindnyájan középiskolások voltak, VI. Pál szavai jutnak eszembe, amelyek nagy hatással voltak rám: az asszony élteti az Egyház parányi sejtjét, az „ecclesiolá"-t. Tetszik nekem ez a szó: „ecc lesi óla". Családegyház, amely értelmet ad házasságomnak, utalva Krisztus és az Egyház jegyesi kapcsolatára. Életre hozni ezt a kis egyházat, az ecclesiolát, annyit jelent, mint engedelmeskedni a Második Törvénykönyv szavának: válaszd az életet! (Beleértve mindazt,amit a Bibliában az „élet" szó jelent.)

A család táplálásán és felnevelésén túl át kell adni Isten szavát is, hiszen „az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal, ami az Úr szájából jön". így kaptak teljes értelmet azok a pillanatok, amelyeket a párbeszéd feltételeinek megteremtésére fordítottam. Nem elveszett idő, amit az ember arra használ fel, hogy az otthont kellemes hellyé varázsolja, ahol a családtagok szívesen gyűlnek össze. Meg vagyok győződve az átbeszélgetett közös vacsorák alakító, formáló erejéről. Bizonyos estéken ezek az étkezések nyomasztóak voltak a nap során felgyülemlett rosszkedv miatt, de végül is a rendszeresség bizonyos egyensúly helyzetet teremtett a gyermekek számára. Utólag visz-