A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

205 Pünkösd a Szentlélek ünnepe. Ez alkalommal ne csak futólag gondoljunk a Szentlélekre, hanem kérdezzük meg magunkat, mit je­lent számunkra a Lélek jelenléte az Egyházban, mit vár tőlem, a mi közösségünktől a Szentlélek. Azt, hogy élő, egymást segítő, egymás­sal törődő közösség legyünk. Ismerjük föl másokban is a Szentlélek ajándékait, melyeket Szent Pál így ír le: „A Lélek gyümölcsei viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás ” (Gál 5,22). Ismerjük föl ezeket az adományokat másokban, és nézzünk szembe önmagunkkal, hogy melyik az az aján­dék, amely bennünk a legjobban kifejlődhet, és azt igyekezzünk a kö­zösségjavára fordítani, hogy valóban ne csak egymás mellett lakó vagy egy templomba járó hívek, hanem egymás terheit és gondjait viselő élő közösség legyünk. „ , r , & Babos István Június 14 - SZENTHÁROMSÁG-VASÁRNAP ISTEN DINAMIKUS SZERETET A szentmise olvasmányai: Kiv 34,4-6.8-9; 2Kor 13,11-13; Jn 3,16-18. A századfordulón kifejlődött új tudományágak vallási terület­re is kiterjesztették vizsgálódásaikat. A pszichológia — legalábbis an­nak egyes képviselői — szerint a vallás az ember tudomány előtti gyermekkorához tartozik. Kiskorunkban szüléinknél kerestünk menedéket. Később, amikor rájöttünk arra, hogy azok nem is o- lyan hatalmasok, átruháztuk a mindenhatóságot a mennyei Atyára, és most már nála keresünk menedéket. (Mindez, megnyugtattak a fent említett pszichológusok, el fog tűnni a tudomány fejlődésével.) A szociológusok egy csoportja rámutatott arra, hogy minden közös­séget, így a vallási csoportosulásokat is a jó vagy rossz szervezés és a szociológia más törvényszerűségei teszik sikeressé vagy sikertelenné. A fő dolog, amit kiemeltek a tudósok, az, hogy a vallás nem föntről kapott isteni kinyilatkoztatásra épül, hanem emberi alkotás, az emberi elme felfelé ívelő keresése. Nos, mire épül a kereszténység? Istentől közölt kinyilatkoztatásra, vagy alulról felfelé ívelő, de csu­pán emberi találékonyságra vagy képzelődésre? Talán nincs is szükség az ilyen éles szembeállításra. Vegyünk egy példát a matematikából. Mire épül a matematika? Az emberi el­me törvényszerűségeire, vagy az azon kívül létező valóságban gyöke­rezik? Kétszer kettő elméletileg és gyakorlatilag is ugyanannyi. . . Tehát lehetséges, hogy a belső és külső, a fönti és a lentről fölfelé ívelő találkoznak és megfelelnek egymásnak.

Next

/
Thumbnails
Contents