A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
197 MISSZIÓS:.. . Kambodzsa és Laosz egyházáért. Az Indokínai-félsziget két országáról van szó. A múlt század óta mindkét terület francia befolyás alatt állt, egészen a második világháború utánig. Különféle viszontagságok után a marxista uralom szilárdult meg. Mindkét ország keresztényei jelenleg szétszóratásban élnek, alig vagy egyáltalán nem létező egyházi struktúrákkal, teljesen a személyes hitükre utalva. Kambodzsában már nincsenek papok, szerzetesek, templomok; 1976 óta nincs Eucharisztia. 1984 végéig a Thaifölddel határos zónákon menekülttáborok sorakoztak, mintegy 250 000 menekülttel; de a katonai támadások megszüntették őket, lakóikat elűzték. A katolikusok egyházi szervezete 1983 óta a Kambodzsaiak Közti Apostolkodennapi életben aprópénzre váltja: szent. Mármost a felajánlás föltételezi, hogy ismerjük az Isten és ember viszonyát, és ennek elismeréséből indul ki. Az imádás magában foglalja azt az ígéretet is, hogy a mindenek felett álló Istent elismerem, és eszerint élek; egy e- gész életre szóló elkötelezettség ez! A felajánlás azt jelenti, hogy egész életemet ahhoz szabom, amit elismertem, és Annak élek, Akinek felajánlottam magamat. Ebből következik — amit XI. Pius mond —, hogy a felajánlás ,,consecratio”, felszentelés. Amint templomot, oltárt vagy papot Isten szolgálatára felszentelnek, úgy a felajánló önmagát szenteli fel Isten szolgálatára. Nem valamit ad, hanem önmagát. Nem egy imádságot mond, még ha naponként is mondja, és nemcsak annyit tesz, mint amikor valaki egy rózsafüzért vagy böjtöt vagy más erénygyakorlatot felajánl. Nem a gyümölcsből ad valamit, nem is csak az egész termést, hanem a fát, a gyökeret, a földet, mindent teljesen Istennek ajánl fel, Istennek szentel. Az imádásnak ez a teljes értelmezése igazán keresztényi és evangéliumi. Az igazi imádók csak azok, akik lélekben és igazságban imádnak: ezekre nem áll az Ur panasza: ,,Ez a nép nyelvével dicsér engem, de szíve távol van tőlem" (íz 29,13; vö. Mt 15,8 és 7,6). Ha a felajánlás csak egy a sok imádság közül, ha az imádás fogalmát a templomi ténykedés és a liturgia egy részére korlátozzuk, előáll az a furcsa helyzet, hogy vannak keresztények (papok!), akik imádják ugyan Istent, mégsem vallásosak, mert csak azt lehet vallásosnak nevezni, aki
