A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
Én a keresztemet fiatalon kaptam, elfogadni, hej, sehogy sem akartam. Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem, óh, csodák csodája! Összenőtt előttem. Azután felvettem gyenge vállaimra, tudtam, hogy elkísér hűen a síromba. Tövises utakon elgyengült a lábam, vittem a keresztem, meggörbült a hátam. Elestem, felkeltem, így ment éveken át, vittem és cipeltem a nehéz keresztfát. Elmentem messzire, idegen országba, oda is elkísért a keresztem fája. Akiket szerettem, azok egytől egyig azok kigúnyolnak, lettek ellenségim. Töviskoszorúmat a fejemre nyomják, könnyeim patakját szélesebbre ássák. Mivel keresztemet nehéznek tartottam, azért még hozzá egy fa kérész tét kaptam. Oda van az téve gyermekem sírjára, egyből kettő lett a keresztem fája. Már megöregedtem, hajam fehér lett, de az. én keresztem súlya nem lett könnyebb. Naponta növekszik a keresztem súlya, vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja. Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni, azt hiszem, tovább már nem is lehet vinni. Vérzik a szívem, lelkem roskad össze, de az én keresztem hű hozzám örökre. Cirenei Simon, ki vinni segíted, a jó Isten áldjon meg érte tégedet. Amikor meghalok, eltemetnek engem, letűzik síromra nagy, nehéz keresztem. Bocsásd meg, Jézusom, hogy zúgolódva vittem, és most visszaadom Néked a keresztem. Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem, Le!kernet vedd hozzád magadhoz az égben — Amen! 189
