A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám

187 N.F. KÉZBE ÁLDOZTATÁS A 85. lap folytatásaként szeretnék szólni a kézbe áldozta- tásról - nem rendszeres tárgya­lással, hanem két apró személyes élménnyel és egy őskeresztény idézettel. — 1975-ben történt. Ró­mában (és általában Olaszország­ban) szigorúan tilos volt kézbe áldoztatni. Ennek ellenére sokan csinálták, részben a külföldi za­rándokokra való tekintettel. Esti misét mondtam egy 20-3Ötágú nő­vérközösségnek. Zarándokszállá­sukra nem sokkal a mise előtt ér­kezett meg mintegy száz tizenéves lány, és ők is eljöttek a misére. Az utolsó pillanatban annyit meg­tudtam, hogy elzásziak. Misézés közben próbáltam franciául is, németül is bevonni őket;de — so­se értettem meg, miért — nem reagáltak, és így az egész misét olaszul mondtam. Valamennyien jöttek áldozni, a nővérek után. Rögtön éreztem a magatartásu­kon, hogy valami zavarja őket; de nem tudtam kitalálni, mi az. Szerencsére már a hatodik vagy hetedik félénken a kezét nyújtot­ta felém. Akkor kapcsoltam. A- zontúl mindegyiknek kézbe ad­tam az Oltáriszentséget, és a nagy kápolna feszültsége szinte érezhe­tően felengedett. Mise után arra gondoltam: ezek a lányok annyi­ra fiatalok, hogy a nyelvre törté­nő áldoztatást legfeljebb hírből ismerik! — 1987 első napjaiban tör­tént. Egy 85 éves magyar néni, aki valószínűleg évtizedek óta na­pi áldozó, az áldoztatás pillana­tában kiejtette a szájából a szent­séget. Mise után zaklatottan, majdnem sírva jött a sekrestyébe: mennyire sajnálja, hogy „az Űr Jézus elesett". Próbáltam vigasz­talni, hogy valószínűleg én vol­tam ügyetlen, és hogy nem az Űr Jézus esett el, hanem a szent­ostya esett le. Még azt is hozzá­tettem, hogy amikor száraz a szá­ja, inkább kézbe kérje a szentál­dozást, mindenkinek szabad. Más­nap nagyon meglepődtem: olyan természetességgel és szabályosan és szépen nyújtotta a kezét, mintha világéletében mindig kéz­be áldozott volna. — Talán 351-ben történt Jeruzsálemben. Szent Cirill, a vá­ros püspöke, utolsó katekézisét tartotta a húsvétkor megkeresztel­teknek. (Az is lehet, hogy utóda, János püspök, valamikor 387 után mondta el a beszédet, bősé­gesen merítve Cirill tanításából.) A püspök az Eucharisztia szertar­tását magyarázva eljutott a szent­áldozásig. ,,E dolog megítélését ne engedjétek oda a testi torok­nak; ne bizony, hanem a minden kételytől mentes hitnek! Akik ugyanis ízlelik, nem kenyeret és bort kell ízlelniük, hanem Krisz­tus testének és vérének antitüpo- szát (szentségi valóságát). Ami-

Next

/
Thumbnails
Contents