A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
178 ülésén egyértelműen leszögezte: a szocialista embert, aki az új társadalom tevékeny és tudatos teremtője, meg kell szabadítani az előítéletektől. Az első célpont tehát, amit támadni kell, a vallás, amely évszázadok óta a társadalmi elnyomás egyik eszköze. A vallás a vak hiten és a félelmen alapul, megköti az ember energiáit, korlátozza sokoldalú fejlődése lehetőségeit, és szellemét olyan erkölcsi elvekkel nyomja el, amelyeknek semmi közük nincs az ember boldogságához. Az egész társadalom számára feladatul tűzték ki, hogy szüntelen harcban nevelje a szocialista embert, megszabadítva a polgári ideológiáktól és a vallási örökségtől. A kulturális életből is minden olyan értéket száműztek, amelyeknek mély gyökereik vannak a nép keresztény hagyományaiban — mint pl. a karácsonyi énekeknek. A tanárok, nevelők, mielőtt megkezdenék pályájukat, ünnepélyes ígérettel kötelezik el magukat arra, hogy mindig a munkásosztály érdekében fejtik ki tevékenységüket, a diákokat a marxista-leninista világnézet szellemében nevelik. A párt erre buzdítja a sajtó, a rádió és a televízió munkatársait is: ecseteljék meggyőző eszközökkel a szocialista rendszer és életmód előnyeit és még hatékonyabban küzdjenek a polgári ideológiák csökevényei ellen. A vallásoktatást, bár az alkotmány elvileg biztosítja az állampolgárok számára, a gyakorlatban számos akadály nehezíti. Az iskola igazgatósága igyekszik lebeszélni a szülőket, figyelmeztetve őket a hitoktatásra való beiratás kellemetlen következményeire. Egyes helyeken pénzjutalomban részesítik a tanárokat minden egyes hitoktatási kérelem visszavonásáért. Az ateizmus tűzzel-vassal történő terjesztése azt eredményezte, hogy a fiatalok eszményképek nélkül élnek, már kiábrándultán indulnak el életpályájukon. Vallásos hitük nincs, de visszautasítják a beléjük sulykolt szocialista embertípust is. Üresnek érzik életüket, sem a munkában, sem a magánéletben nem találnak kielégülést. Az élet eseményei tartalom nélküli, formális gesztusokká válnak, mint a politikai választások, a kötelező szocialista ünnepségek. Hozzávetőleges felmérés szerint a lakosság 30%-a vallja magát hívőnek, 30% a marxizmus-leninizmus követője, míg 40% nem tud dönteni világnézetéről. Josef Rabas könyve a csehszlovákiai egyházi helyzetről a lehangoló adatok ellenére a remény hangjával zárul. Bizonyos megújulás jelei tapasztalhatók elsősorban a fiatalok körében, akik kis közösségekben gyűlnek össze, hogy elmélyítsék hitüket, közösen elmélkedjenek a Szentírásról. Vannak köztük érett felnőttek is. Ezek a hívők nem akarnak elkülönülni a társadalomtól; hűen teljesítik hivatásbeli és állampolgári kötelességeiket, elvárják, hogy a hatalom ne korlátozza hi- hitüket, vallási jogaikat. Nem akarnak egyfajta ,,földalatti” egyházat alkotni;törekvésük, hogy nyíltan megválthassák: az egyetlen katolikus egyházhoz tartoznak.
