A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám

169

A káplán elgondolkozott. . . Aztán azt modta: — Tudja, az istenhit akarat kérdése is. Lehet, hogy az értelem már belátná, hogy kell lennie valamilyen önmagától való, abszolút létezőnek, de az akarat megbicsaklik. Nem akarom, hogy Isten legyen! Tehát nincs is! Hogy miért nem akarom? Ennek több oka is lehet. Például ha van, akkor meg kell változtatnom életmódomat, és ez kényelmetlen dolog. Jónak kell lennem, és az erőfeszítésbe kerül. De azért az akaratot is meg lehet dolgozni. Hogy hogyan? Imádsággal! Imádkozzék, hogy hinni tudjon az, akit meg akar győzni! De azért, persze akarja is meggyőzni. Itt van ez a könyv, talán hasznát veszi.

Markomba nyomott egy könyvet, s azzal elbúcsúztunk. Megnéztem a címét: ALAPVETŐ HITTAN a gimnáziumok katolikus tanulói számára. Ez állt rajta.

— Jó, majd megnézem, mi van benne. — Zsebre dugtam, hogy ne lássák meg a haverok, hogy miket olvasok.

Egy darabig lődörögtem a sötét utcákon. Megszólaltak a harangok: kezdődik az esti mise. Ösztönszerűen visszafordultam a templom felé. A késve érkezők között én is felhúztam a lépcsőkön, és a sötét előcsarnokban megálltam.

— Hm. . . most imádkozni kéne, hogy Rózsika hinni tudjon. ... — Elkezdtem mondani a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. Aztán újra meg újra. . . De egy idő múlva abbahagytam. — Hát ez imádság? Hadarom a szavakat, anélkül, hogy odafigyelnék. De mit imádkozzam? — Egy darabig tanácstalanul álltam. Én soha mást nem imádkoztam, és soha másképpen, (gy tanítottak meg, amikor kicsi voltam. Talán hatéves? Most meg már húsz is elmúltam. Tehetetlenül legyintettem egyet, s elindultam kifelé. Valami furcsa érzés lett úrrá rajtam. — Te húsz éves kamasz, majd két évtizede hányod már magadra a keresztet, és még arról sem adtál számot magadnak egyszer úgy igazán, hogy tényleg van-e Isten? És. . . és imádkozni se tudsz. Úgy gügyögsz most is, akár csak akkor, amikor még írni és olvasni se tudtál.. .

— Te Kati — kérdeztem vacsora után a húgomat. Te hogy szoktál imádkozni? — Nagy szemeket meresztett. Tudta, hogy mi történt apa, anya, meg közöttem.

— Miért kérded?

— Csak... — feletem.

— Hát. . . hát elbeszélgetek a jó Istennel, meg a Szűzanyával, meg az őrzőangyalommal, meg a szentekkel.

— Nemcsak a Miatyánkot mondod, meg az Üdvözlégyet?

T