A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
168 Ö: — Hát az értelem nélküli állatok miért viselkednek értelmesen? Én: - Hogy-hogy? Ö: - Hát a költöző madarak ősszel melegebb vidékre vándorolnak, a méh olyan hatszögű sejtet épít, amely a legteherbíróbb, a tövisszúró gébics a rovarokat tövisekre szurkálja tartalékélelemnek stb. stb. — hiszen ezer és egy példa van a természetben. Én: — Ki mondta, hogy ezeknek nincs valamilyen értelmük? Ö: — Ha volna, akkor annyi ezer év óta a fecskék bizonyára lökhajtásos gépeken vándorolnának, vagy központi fűtéses fészkeket építenének, és a gébics is inkább rovarkonzerveket gyártana! Beszélni, írni, olvasni nem tudnak. A szellemi kultúra semmi jelét nem mutatják. Ha tehát bizonyos esetekben, helyzetekben úgy viselkednek, mintha volna értelmük, akkor valaki más gondolkozott helyettük, aki természetüket ilyennek formálta! Nem? Én: — Ösztönük van! Ennyi az egész! Ö: — De az ösztön honnan van bennük? Én: — Ügy alakult ki. Az idők folyamán. Ö: — Akkor miért nem fejlődik tovább? Miért nem alakul tovább, hogy tovább fejlődnének különböző eljárásaik? Én: — (Hallgatok) Ö: — (Kis szünet után:) Van órája? Én: — Tessék. . . fél öt múlt hét perccel. Ö: — Igen, köszönöm. De engem most az érdekelne, hogy ki csinálta az óráját? Én: — Ki? Hát az órás! Ö: — És mi szerint jár? Én: — Hogy tetszik ezt érteni? Ö: — Milyen időt mutat, mi után igazodik? Én: — Hát a csillagok járása szerint. Nem? Ö: — De igen. . . Na és? Én: — Mi az, hogy na és? Ö: — A csillagok járását milyen órához igazították? Ki volt az az órás, aki olyan szabályosan és pontosan beigazította őket? Éppen felelni akartam, amikor megszólalt a templom harangja. A káplán feállt. — Kérem, ne haragudjék, de misére kell készülnöm. Szívesen állok rendelkezésére máskor. És mondja - tette aztán hozzá —, tényleg nem hisz Istenben? — Kissé elmosolyodtam. — Én még csak hinnék valahogy — feleltem —, de valakit szeretnék meggyőzni, aki nem hisz, és ez nagyon fontos volna.
