A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
160 formájáról, mert az életébe került volna; csak úgy volt szabad szeretni, hogy nem kaphatott anyai csókot. A föltámadt Krisztus új értelmet adott életünknek. Nemcsak a sikerült, szép életnek, hanem a beteg, kínos, elrontott életnek is, amivel nem tud mit kezdeni sem tudomány, sem bölcselet. Krisztus föltámadása, s benne és általa a miénk is, diadal a szenvedés és a halál fölött, s koronája az örök élet. De ehhez hit kell. Nem puszta tudomásulvétel, fejbiccentés, hanem az apostolok ön- és világalakító húsvéti hite, amit a megtért Tamás fejezett ki: ,,£n Uram, én Istenem!” Növekedett a papszentelések száma 1985-ben, bár ugyanakkor csökkent a papság összlétszáma, a Vatikán Központi Statisztikai Hivatalának adatai szerint. 6734 papot szenteltek 1985-ben (6,3%-kal többet, mint 1984- ben): 4778-at egyházmegyés, 1956-ot pedig szerzetes pappá. 1985-ben 403 480 pap volt szerte a világon, 1984- ben 405959, 1983-ban pedig 407923. A szeminaristák összlétszáma 1985- ben 85084 volt, 6,23%-kal több, mint 1984-ben; ennél nagyobb növekedés az utóbbi 15 évben csak 1982-ben volt (6,4%). 1985-ben növekedett az állandó diakónusok száma is. * A Szentatya Detroitba is el fog látogatni az egyesült államokbeli útja során, melyre 1987. szeptember 10. és 19. közt kerül sor. Útja a déli városokat érinti, az egyetlen északi város Detroit lesz, ahová szeptember 18-án, pénteken este érkezik a pápa, s ahol szombat estig marad. •k Edith Steint 1987 januárjában tiszteletre méltóvá nyilvánították (a szentté avatási eljárás része). A zsidóságból katolizált, majd karmelita apácává lett Steint, akit az Egyház vártájává nyilvánított és a hősies erények birtoklójává, a nácik ölték meg. Tullia Zevi, egy itáliai zsidó vezető, Edith Stein szentté avatási ügyével kapcsolatban nyilatkozta: nem szabad, hogy ez annak a jele legyen, hogy a katolikus Egyház a katolikus—zsidó párbeszédben a súlypontot a megtérés felé tolja el, mint ami az Egyház végső vágya a zsidó néppel kapcsolatban. — Edith Stein az életét és a halálát a zsidó nép hitetlensége miatt ajánlotta föl engesz- telésül, hogy fogadja el az Urat a saját népe. Zevi nincs az ellen, hogy a katolikusok tiszteljék Steint, csak az nyugtalanítja, hogyan is értelmezik ezt a tiszteletet. .. * A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja Katherine Drexel anyát is tiszteletre méltóvá nyilvánította. O egy gazdag philadelphiai családból származott, lemondott örökségéről, majd 1891-ben megalapította az indiánok és a színes bőrűek szolgálatára a Legmél- tóságosabb Oltáriszentségről Nevezett Nővérek rendjét.