A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

140

Catherine Marshall

KALANDOZÁSAIM AZ IMÁDSÁGBAN

(fordította Ruff Katalin)

II. — A tehetlenség imája I.

Amikor az ország fővárosában éltem, megfigyeltem, hogy milyen gyakran adtak hírt a washingtoni újságok a Clavert utcai hídról vízbe ugró öngyilkosokról. Az ismételten előforduló esetek miatt a hidat gyakran „az öngyilkosok hídjának1’ nevezik.

Megérezve az emberi tragédiákat a rövid hírek mögött — mint a légierő parancsnokának 31 éves felesége, akinek rákbetegségén nem tudtak segíteni operációval, vagy az az idős férfi, akinek a felesége csak nemrég halt meg - , gyakran gondoltam arra, hogy valószínűleg volt valami közös ezekben a tragédiákban. Mindegyik személy segítség nélkül kellett, hogy érezze magát. És arra gondoltam, ha beszélni tudnék ilyen emberekkel az utolsó órában, azzal a gondolattal próbálnám őket megállítani, hogy a tehetetlenség a legnagyobb kincsek egyike, amit az ember a magáénak mondhat.

Hiszem, hogy a régi mondás:,,segíts magadon, az Isten is megsegít” nemcsak félrevezető, de sokszor végzetesen rossz. A legfeltűnőbb válaszokat az imámra akkor kaptam, amikor annyira tehetetlen voltam, annyira elvesztettem a fejem, hogy semmit sem tudtam a magam számára tenni.

A zsoltáros mondja: ,,megsegítettél szorongattatásomban” (Zsolt 4,1). Fokozatosan felismertem, hogy ez a szorongatás Istennek egyik legjóságosabb eszköze, amellyel tanít, hogy Ő valóság és csodálatosan megfelel problémáinkra.

Ezt éltem meg első könyvem írása közben. Mint fiatal özvegye Peter Marshall skót presbiteriánus lelkésznek és a United States Senate káplánjának, megpróbáltam azt, ami sokak szemében vakmerőségnek számított: megírni az ő életrajzát. Amikor a kézirat felénél jártam, lesújtó kritikát kaptam valakitől, akiben bíztam, „ön még egy lépést sem tett Peter Marshall belső emberi világában.” És neki igaza volt, ez volt a dolog fullánkja. Alkalmatlanságom tudatosítása mint író nemcsak értelmi dolog volt, de érzelmi is; sok könnyembe került, de ez a krízis vezetett el egy fontos dolog realizálásához.

Tehetetlenségemben nem volt más választás, mint az egész tervet Isten kezébe tenni. . . Azért imádkoztam, hogy az EGY EMBER, AKIT PÉTERNEK HÍVTAK legyen az Ö könyve, és annak minden következménye is legyen az övé.