A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

12

Nem ismerlek — és te vagy a mindenem Nem láthatlak — és te vagy a Napom Nem érinthetlek - és te vagy az erőm Mintha nem volnál - és egész létem te vagy. Mondd, rám nézel, Uram?

És látod, amint szívem, e vak virágkehely Fehérre tárja szirmát és téged keres?

Mindig várlak, — pedig itt vagy velem. Mindig enyém vagy - és sohasem elég.

Jaj, mikor jelenlétedbe öltöztetsz engem Tudom, hogy elvesző semmid vagyok Együgyű, áramló semmid És mert tudatlan vágyódássá fogytam előtted Rám koronázod a mennyországot.

Sajgó Szabolcs

Február 8 - ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP VÁLLALNI ÖNMAGUNKAT, HIVATÁSUNKAT -VAGY CSALNI

A szentmise olvasmányai:

íz 58,7-10; lKor 2,1-5; Mt 5,13-16.

Jézus tanítványainak feladatát két egyszerű, otthonos hasonlat tanítja: legyenek, mint az ízét nem veszített só, mint a feladatát betöltő, világító világosság. Legyenek azok, amik; legyenek az az önmaguk, amivé a Jézussal való közösség teszi őket: áradjon belőlük az életnek az az íze, ami Jézus boldogító titka, a pótolhatatlan fény, mint a Palesztinái paraszt egyszobás házában az egyetlen egyszerű kis lámpa fénye a sötétben.

A két hasonlat a jócselekedetek sürgetésébe torkollik. Jézus tanítása szerint kell, hogy a tanítványok élete megjelenítse a világban a mennyei Atya jóságát. S hogy az emberek így — annak nyomán, amit a két szemükkel látnak — dicsérjék Istent. A hasonlatokban ott szikrázik az élet keménysége: az ízetlen sót kidobják, eltapodják; a véka alá rejtett világosság értelmetlen, céltalan, rossz. Aki nem éli az evangélium sugallta életet, azt elvetik.

Csak egyféle ember van: az Isten képére teremtett, az elbukott, az örök életre meghívott ember. Jézus az ember útját járja. Jézus élete minden ember életének pótolhatatlan íze, az ő fénye minden ember útjára világot vet. A tanítványoknak adott buzdításon és figyel