A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-02-01 / 2. szám
85 Pázmány Péter CAM. CATANEO CASTILIGLIONEI AP ÁTHOZ Pázmány a Mary Ward által 1609-ben alapított, később „angolkisasszonyok”-nak nevezett szerzetesnők ügyében írva kifejti a leánynevelésről vallott elveit. Nagyrabecsült Főtisztelendő Uram! Mikor a minap Bécsben voltam, sokat tárgyaltam az Apostoli Nuncius Úr Ökegyelmességével a Jézustársasági Anyák Intézményéről. Mivel ennek ellenére úgy veszem észre, hogy igen sok nehézség akadályozza terjedésüket, Főtisztelendő Uraságod elé akarom tárni róluk való felfogásomat, és egyben kérve kérem, hogy a következő megfontolásokat nevemben Millinus bíboros Őkegyelmessége elé terjeszteni szíveskedjék. Én ugyan sohasem gondoltam arra, hogy ezeket a jó Anyákat Magyarországba betelepítsem, de két évvel ezelőtt egy előkelő magyar hölgy az Anyák közül kettőt hozzám vezetett, és arra kért, gondolkozzam azon, hogyan lehetne őket valamelyik városban elhelyezni. Megmondtam a dolgot, úgy, ahogy volt: nekem semmi olyan helyiség, ahol lakhatnának, nem áll rendelkezésemre, és hogy alig fogunk engedélyt kapni, hogy valamilyen helyiséget megvegyünk, mert az eretnek városi tanács semmi módon bele nem egyezik,hogy világi egyén házát egy szerzetes közösség számára megvásároljuk. Azonban éppen az időben halt meg egy előkelő férfi Pozsonyban, aki végrendeletében úgy intézkedett, hogy háza belátásom szerint idegenek használatára bocsáttassák. Mivel eddig senki ilyen végrendeletet nem csinált, én ezt úgy vettem, hogy ezt az isteni Gondviselés tette ezeknek az Anyáknak javára. Más részről megfontoltam, hogy Pozsonban a városi tanács eretnek iskolát tart fenn a leányok részére, melyet katolikus leányok is látogatnak, és így lassankint valami az eretnekség kovászából ráragad zsenge lelkűkre. így hát az említett Anyákat befogadtam, őket abba a házba elhelyeztem, és meghagytam nekik, hogy iskolát nyissanak. Ők mindeddig a legnagyobb épületességgel, bárkinek is a legkisebb megütközése nélkül, nagy haszonnal oktatták a leánykákat jámborságra, jó erkölcsre és nőies foglalkozásokra. És már többen, még a főúri hölgyek közül is, szeretnének belépni ebbe a közösségbe. Talán Itáliában nem annyira szükséges és hasznos ez az intézmény, mint itt, ahol a városokban eretnek iskolák működnek. De én való-
